Az első Focus olyan meghökkenést váltott ki belőlem, mint a tanítás első napján megjelenő kamasz fiúk látványa a lányosztálytársaikban: a nyári hónapok alatt nagy változások mentek végbe a fiatalurakon, amit elsőre nem volt könnyű befogadni.
A "vakációról visszatérő" Escort-utódon első pillanatban a szokatlan formavilág, kaotikusnak, esetlegesnek tűnő vonalvezetés vetette magát észre. Mégis, újra és újra rá kellett nézni, mert vonzotta a tekintetet. Minél tovább bámultam, annál inkább vált egyre egységesebbé a kép: az autó megszépült.
Azok, akik nem voltak kibékülve az új formával, de nem voltak restek a dolgok mögé nézni, gyorsan rájöhettek, hogy az igazi értékek a lemezek alatt találhatóak. No, a Focus nem a bőkezűen mért szériatartozékaival kápráztatta el az embereket, hanem az általa nyújtott vezetési élménnyel, melyet a kitűnő futóművel ért el. Kategóriájában azóta is etalonnak számít ebben e tekintetben.
A nem mindennapi forma és a felszereltségéhez képest túlzó ár miatt kevésbé volt kedvelt a piacon, mint az Astra G, vagy a Golf IV. Az értékesítés felfutása a modellciklus végére tehető, a kifutó modellt ugyanis nagy kedvezményekkel, jól felszerelve árulták. (Ekkor sikerült nekem is hozzájutnom a sajátomhoz.) 2004-et írtunk.
A második generáció ebben az esztendőben mutatkozott be. A Focus rajongóinak a formaterv csalódást okozott. A korábbi, bátran vezetett vonalak kisimultak. Az autó sziluettje ugyan emlékeztetett az első generációséra, de már nem tudott kitűnni a nagy átlagból. Véleményem szerint a fejlesztők nem mertek lapot húzni a 19-re és inkább egy olyan corpust építettek, amely jobban megfelelt a konvencióknak; annak reményében, hogy szélesebb kör lesz hajlandó Focusba ülni.
A bátorság hiányzott a beltér megtervezésénél is. A műszerfal lehetne akármelyik német autóban, nyoma sincs az egyedi ötleteknek, talán csak az ovális légbeömlők.A futómű még mindig szenzációs volt, azonban a vezetési élmény sterilebb lett. Engem az elektromos rásegítésű szervokormány kedvetlenít el minden alkalommal, mert szinte alig érkezik visszajelzés az útról.
4 évvel a bemutatás után elérkezett a jól megszokott modellfrissítés ideje. A két és feledik generáció. A Ford ez esetben is biztosra ment. Az autó legmarkánsabb részét, az orrát már élesben kipróbálták, mielőtt fölkerült volna a Focusra. Szinte tökéletes másolata a Mondeo orrának. Hivatalosan fogalmazhatnánk úgy, hogy "egységes márkaarculatot építenek". Szerintem azonban próbát tettek a jelenlegi legnagyobb modellel és annak sikerén felbuzdulva applikálták rá a bevált arcot a kisebbekre (a genfi autószalonon bemutatkozó új Fiesta is ezzel a tekintettel fogja szemlélni az előtte történő eseményeket).
Az autó többi részén a felületes szemlélő nem nagyon lát változást. Ha azonban egymás mellé állítjuk az "előddel", egyből észrevehetőek a különbségek. Jópár helyen meghajlítgatták a lemezeket, amely kiforrottabb, egyúttal komolyabb kinézetet kölcsönöz a járműnek. Az oldalsó és hátsó lámpatestek is változtak. Az irányjelzők a tükörházakba költöztek, a hátsó lámpabúra pedig teljes egészében fehérbe borult. A tükörházak az autó sérülékeny pontjai, könnyen elsodorhatja egy figyelmetlen autós egy bevásárlóközpont parkolójában, ezért azok javítása nem lesz olcsó mulatság. Tulajdonképpen semmi értelmét nem látom ennek a formai változtatásnak, akárcsak annak, hogy az ajtókról eltűntek a műanyag védőcsíkok...
Ha már eljutottunk az ajtóig, akkor tárjuk is szélesre és huppanjunk be az ülésbe. "Hoppá!"- szakadt ki belőlem, mikor megláttam a kárpitot, talán egy kicsit meg is tántorodtam az elém táruló látványtól. Mintha a 80-as évek közepébe csöppentem volna. Így néztek ki akkoriban a kanapék, ülőgarnitúrák, melyek a házgyári nappalik kinézetét meghatározták. (A látvány egy 1.6 Trend felszereltségű autóhoz tartozott. Magasabb szinteken más, igényesebb anyagot választottak a tervezők.)
A traumát feldolgozva beültem és elhelyezkedtem. Ismerős környezet fogadott. A műszerfal formája változatlan, anyaga azonban puhább, mint az előző szériáé-én viszonylag keveset tapogatom, tehát számomra nem oszt, nem szoroz.
Tekintetem a műszerekre irányítva ambivalens érzés fogott el. Mert szépek az új mutatók, de az üzemanyagszint- és vízhőfok-jelző esetében már nem mutatósak, túlságosan bumfordinak hatnak. Mert szép az ezüstszín a műszerek között, de talán túl sok jutott. Ahogyan a középkonzolra. Mintha valami nagy szállítmány olcsó kályhaezüst festékhez jutott volna a gyár és még a lejárati idő előtt szerette volna fölhasználni. Nem kellett volna.
Ugyanúgy kettős érzéseket vált ki belőlem a gyári hifi. Szépen szól, nagyon egyszerűen kezelhető a távirányítóval, viszont rápillantani már nem oly kellemes. Nekem jobban tetszett a téglalap alakú befoglaló forma, mint ez a fejére állított, lekerekített csúcsokkal rendelkező trapéz.
Miután kiszörnyülködtem és kigyönyörködtem magam, jöhetett a próbaút. Egy ezerhatos, száz lóerős, benzines modellel. Mivel még 100 kilométer sem volt a kocsiban, ezért kímélő üzemmódban közlekedtem vele. Azonban az elmondható, hogy az első generáció ugyanezzel a motorral lényegesen dinamikusabban mozgott. Hiába, a biztonsági és kényelmi extrák igencsak megnövelik a jármű tömegét. Itt jön még egy "Hoppá!"-ugyanis az összes új Focusban szériatartozék a menetstabilizáló rendszer (IVD)!
Kulcs elfordít, a motor rögtön indul és alapjáraton hangját sem hallani, de menet közben is jól hallhatóan csendesebb, mint az előző. Pedálok, kormány, sebességváltó, mind-mind megfelelő erővel, kellemesen működtethetőek.
Lássuk csak mi történt! Elindultam, szépen komótosan kapcsolgattam fölfelé. Közeledett az első kanyar, melyet már százszor, ezerszer bevettem más autók kormánya mögött ülve. Lassítottam, elkezdtem visszakapcsolni, s a korábban megszokott tempóban kanyarodtam. Hmmm... olyan lassúnak tűnt. Megcsináltam másodjára is a fordulót, de most figyeltem a sebességmérőt: gyorsabban hajtottam, mint eddig bármikor, és mégis sokkal lassabbnak tűnt. Ekkor kiült az arcomra az elégedett vigyor. A futómű még mindig csodálatosan teljesít. Emiatt lehet élvezetes a 471-es út Mátészalka és Debrecen között, ahol az ember szinte állandóan kanyarodik.
Olyan nekem a kocsi, mint a mindenki macája. Amíg az ember meg nem kapta, húzza a száját, hogy "kicsit kövér, nem olyan szép az arca, nem elég nagyok a mellei", hiába mondják azok, akik már voltak vele, hogy csodálatos, amit tud. Aztán jön egy kellemesebb buli és több alkohol jut le a torkán, mint szokott. Kábult állapotában összefut a nővel, és bekövetkezik, aminek be kell következnie. Mindennek ellenére a reggeli ébredés sem kellemetlen.
És mi az összbenyomás? Mérlegre téve az autó pozitív és negatív tulajdonságait, levetkőzve a márka és a típus iránti érzéseimet, a következő ítélet született: Kellene! Nagyon is! Legfeljebb zacskót húzok a fejére...
Forrás: Bulváros.hu
|
Autó-Motor 
