Regisztráljon most!
2012. február 9., csütörtök - Abigél, Alex
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Autó-Motor arrow Teszt: BMW 730d
Teszt: BMW 730d Nyomtatás E-mail
2009. január 31. szombat 07:36
Attól, hogy valakinek vastag a bankszámlája, nem feltétlenül engedheti meg, hogy több nagyértékű autó álljon a garázsában. De nem is feltétlenül kell, az új 7-es BMW-vel ugyanis mindjárt kettőt kap egyszerre. Édes mindegy, hogy exkluzív Armani-öltönyben gördül be a színház parkolójába, vagy farmerben és pólóban éppen edzésre siet a 7-es BMW sofőrje, autója képes az adott szituációhoz igazodni.

Image

Már a formatervnél is érződik ez a fajta kettősség: a bajor zászlóshajó megjelenése pont annyira decens, hogy elegánsnak tessék, ugyanakkor lendületes arányai (rövid első, hosszú hátsó túlnyúlás), a hangsúlyos BMW-vesék és a pengeéles karaktervonal miatt a sportlimuzint is beleláthatja, aki úgy akarja. Ám a felszín alatt sokkal mélyrehatóbb dolgok történnek ennél! A DDC menetdinamika-szabályozóval ugyanis gombnyomásra Komfort, Normál, Sport és Sport+ programok közül választhat a vezető. Ezáltal pedig egyszerre gyakorol hatást a lengéscsillapításra, az automatikus sebességváltóra és az elektronikus gázpedálra, a kormány szervorásegítésére, valamint a teljesen kikapcsolható menetstabilizáló rendszerre. Vagyis alapjaiban változtathatja meg az autó karakterét!

Image

Méreteit meghazudtolóan atletikus és fordulékony
Eddig úgy gondoltam, hogy a középkategóriától felfelé a méretnövekedés már a sportosság rovására megy. Most azonban újra kell értékelnem nézeteimet. Sport+ üzemmódban szemtelenül agilisnak bizonyul a 7-es, vezetés közben legalább egy méretosztállyal kisebbnek és könnyedebbnek érezni. Már a 3,0 literes turbódízel alapmotor is biztosítja számára a kellő dinamizmust, sportos menetteljesítményekhez segíti az öt méternél hosszabb luxuscirkálót. 245 lóerős teljesítményével és 540 Nm-es forgatónyomatékával húzós gyorsításokra képes, ahol pedig a szabályok engedik, lazán tartja a 180-200 km/órás utazósebességet – innen már nem lép olyan nagyot az autó, de még mindig becsülettel húz. Padlógázra öblösen gurgulázik a soros hathengeres, máskülönben szerényen „háttérbe” húzódik, s adottságaihoz mérten az étvágya is visszafogott: tesztünk alatt 10,1 literes átlagfogyasztást mértünk.

Image

A nyílegyenes útnál csak kanyargós szakaszon nyújt nagyobb élményt a BMW vezetése. Bár a kormánykerék lehetne vastagabb,  fogása pedig biztosabb, így is pontosan rajzolhatjuk az íveket, a kocsi stabilan és csekély oldaldőléssel fordul. Lenyűgöző, ahogy a bálna méretű autó egy delfin kecsességével cikázik a kanyarokban. Azért a remek manőverezhetőséghez nagyban hozzájárul a feláras (444 900 Ft) aktív négykerékkormányzás is. Kis sebességnél az első kerekekkel ellenkező irányba térnek ki a hátsók, ami javítja a fordulékonyságot, s akár 70 centivel szűkíti a fordulókört, míg 60 km/óra felett mind a négy kerék azonos irányba fordul, ezzel fokozva a kanyarstabilitást. Nincs mese, menetdinamikai szempontból a kategória etalonja a 7-es BMW!

Image

Nos, a komfortot illetően már nem ennyire egyértelmű a helyzet. A dízelmotor ugyan felettébb kulturáltan végzi a dolgát, a váltó pedig lágyan kapcsolgat, a nagyobb úthibák és a sűrű keresztbordák még komfortos beállításnál is kihozzák béketűréséből a futóművet. Igaz, a tesztautót hátrányos helyzetbe hozták a két mérettel nagyobb, 19 colos keréktárcsák és a rajtuk feszülő (elöl 245/45, hátul 275/40 méret) defekttűrő abroncsok. Ahhoz viszont nem sok közük van, hogy autópálya-tempó környékén beszűrődik némi szél- és gördülési zaj az utastérbe.

Image

Visszakerültek a gombok, mégis egyszerűbb a kezelés
A tervezők kellemesen modern atmoszférát varázsoltak a 7-esbe. A bőrülések kényelme elöl-hátul pazar, ízlésesek a fabetétek, s ebben a kategóriában alapkövetelmény a nagyvonalú helykínálat. Hatásos a nappal fehér, éjszaka narancsszínű vetített műszeregység, és csodás a szélesvásznú központi monitor képe, melyen a használati útmutató is „végiglapozható”. Mégis, bárki ült be az autóba, az első reakciója ez volt: te jó ég, mennyi gomb és kapcsoló, mint egy repülőgép pilótafülkéjében.

Image

Na igen, ami a műszerfalat illeti, a korábbi egyszerűsítési és áttekinthetőségi törekvésekkel most éppen szembemegy a BMW – úgy tűnik, az emberiség még nem készült fel a menürendszerből vezérelhető légkondicionálóra, ülésfűtésre és egyéb nyalánkságokra. Nem kell azonban megrettenni, a logikus elrendezésnek köszönhetően minden funkció gyorsan megtalálható, az i-Drive kezelése pedig lényegesen egyszerűbbé vált: a fő menüpontok az „egér” köré csoportosított gombokról elérhetők. Igazság szerint nekem egyedül a faberakásba integrált ajtóbehúzó fogantyú igényelt némi megszokást.

Image

A sofőr dolgát számos kényelmi és biztonsági berendezés segítheti. Mivel az autó orra olyan hosszú, akár egy pingpongasztal, kimondottan hasznos a keresztutcákba betekintő kamera, s a tolatókamera is sok bosszúságtól kímélhet meg. Városi forgalomban is jól használható a követési távolság- és sebességtartó automatika, finoman megremeg a kormány, amikor figyelmetlenségből kitámolyogunk a forgalmi sávból, de a holttérben tartózkodó autókra is figyelmeztet a 7-es. Persze, ezek mind feláras opciók, ha pedig az extralista szemezgetése közben elszalad velünk a ló, a 20 millió forintos BMW 730d-re könnyedén rákölthetjük akár egy 320i árát is.

Forrás: Autó-Motor


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
° °
° °
° °
° °
° °
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az autó-motor rovat hírei
2011. október 10. hétfő 00:35
Kevés szebb sportautó van a Maserati GranTurismónál. Németországban ezt az olasz csodát vették kezelésbe, és a Ferraritól érkezett motort 646 lóerősre húzták. De ez... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem február 8.. február 9.
EUREUR4.35404.3554urcare cu 0 lei
HUF100 HUF1.50521.4930coborare cu 0 lei
USDUSD3.28123.2813urcare cu 0 lei
XAUXAU184.1037182.7065coborare cu 0 lei
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Megint cigány gyilkolt: 20 év a debreceni rémnek - (JANO) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés