Regisztráljon most!
2012. május 19., szombat - Ivó, Milán
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Bulvár arrow Egy nap alatt négy halálos késelés Londonban
Egy nap alatt négy halálos késelés Londonban Nyomtatás E-mail
2008. július 12. szombat 11:47
Egyetlen nap alatt négy halálos áldozata volt a Londont elöntő késeléses bűncselekményhullámnak. A londoni polgármester pénteken tarthatatlannak nevezte a helyzetet.

Késeléses erőszakhullám ellen
Késeléses erőszakhullám ellen
A Scotland Yard pénteki összesítése szerint előző nap egy tizenéves, két húszas éveiben járó fiatal, valamint egy 40 év körüli férfi halt bele szúrt sebeibe Londonban. Az áldozatok egyike, egy 19 éves fiú, akit az észak-londoni Edmonton kerületben, verekedés során több késszúrással öltek meg, a huszadik londoni tinédzser az idén, aki késeléses bűncselekményben vesztette életét. Tavaly egész évben 26 tizenévest késeltek halálra a brit fővárosban.

Erőszakhullám

Boris Johnson, London nemrég megválasztott konzervatív polgármestere pénteken bejelentette: a városháza a jövő héten hivatalosan a kormányhoz fordul, kérve olyan sürgős intézkedések meghozatalát, amelyekkel hatékonyan meg lehet fékezni a késeléses erőszakhullámot. Johnson szerint a jelenség kezelését az erőszak bonyolult, alapvető társadalmi okainál kell kezdeni, de addig is biztosítani kell, hogy a rendőrség hatékonyan lépjen fel a kést és lőfegyvert viselőkkel szemben. A Scotland Yard főparancsnok-helyettese, Sir Paul Stephenson már a múlt héten bejelentette, hogy a londoni rendőrség első számú feladatává teszi a késeléses bűncselekmények megfékezését, vagyis ennek fontosságát a terrorizmus elleni fellépés elé helyezi. Boris Johnson polgármester már választási programjában meghirdette kézi fémérzékelők és biztonsági beléptető kapuk meghonosítását a londoni metró- és vasútállomásokon, elsősorban a kések kiszűrésére.

Rendkívüli felzúdulás

A tinédzserek körében pusztító londoni késeléses bűncselekmények közül több is rendkívüli felzúdulást okozott az elmúlt hetekben. Két hete a 16 éves Ben Kinsellát szurkálták halálra a nyílt utcán, miután állítólag összeszólalkozott egy szintén tizenévesekből álló társasággal. Néhány héttel korábban a készülő új Harry Potter-film egyik 18 éves szereplője halt meg egy londoni pub előtt, amikor egy késes elmeháborodott többször megszúrta. A Scotland Yard eddig négy személyt vett őrizetbe egy késeléses bűnüggyel kapcsolatban, amelynek két, 23 éves francia áldozata volt. A posztgraduális képzésre Londonba érkezett fiatal kutatók megkötözött, összeszurkált és megégett holttestét egy felgyújtott délkelet-londoni házban találták meg.

Forrás: Bihari Napló


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
6°C 14°C
10°C 0°C
7°C 8°C
10°C 10°C
9°C 10°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

A bulvar rovat hírei
2012. január 07. szombat 13:07
Vadonatúj szórakoztató műsorral, igazi „one man show”-val tér vissza a köztévé képernyőjére Fábry Sándor. A népszerű humorista új műsora első alkalommal február... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 18.. május 19.
EUREUR4.44214.4421=
HUF100 HUF1.49091.4909=
USDUSD3.49813.4981=
XAUXAU178.6757178.6757=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés