|
Hetek óta szenved Fábry Sándor! |
|
|
|
| 2010. június 11. péntek 10:41 |
Fábry Sándor törött bordákkal csinálta végig az évadzáró show több órás felvételét. A showman persze nem hazudtolta meg önmagát, igen különös úton szerezte be sérülését.
 Fábry Sándor (Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence)
"Személyes tragédiám hátterében részben a hiúság, részben pedig a tomboló fitneszőrület áll. Néhány hete kutyáimmal sétáltam, akik közül az egyik több mint 85 kilogramm súlyú. Rettentően gyáva jószág, de ha egy kutya a kerítés mögött van, hirtelen agresszívvé válik. Így esett, hogy egy hirtelen rántással meghúztam a vállamat. Egy hét után mentem el az orvoshoz, ahol kiderült, hogy kicsit elszakadt az izmom. Orvosom az úszást javasolta, mert az jót tesz a sérülésemnek" - mesélte Fábry, majd folytatta.
"Éhgyomorra leúsztam két kilométert, aminek következtében estére kinyaklott alólam a lábam. Ezért másnap ismét visszamentem az orvoshoz, aki megállapította, hogy megnyúlt a szalagom. Erre a kerékpározást tanácsolta, így aztán pünkösdhétfőn nyeregbe pattantam és célba vettem a szentendrei kerékpárutat, amely egy pontján két olyan fa között vezet, ahol nem lehet látni, mi vagy ki van a másik oldalon. Egyszer csak oldalról nekem jött egy kislány. Én csendesen ráestem a kormányra, ami után este lélegzetvétel-ügyileg már komoly kihívásokkal küzdöttem. Reggel aztán célba vettem a traumatológiát, ahol megállapították, hogy két bordám is eltörött" - mondta saját show-ja felvételén Fábry Sándor, akivel csak ezután kezdődött az igazi pechsorozat.
"Ekkorra már le volt szervezve egy evezőtúra, amit az orvos javaslata ellenére sem mondtam le. Ezen a túrán folyamatosan fájdalomcsillapító port szedtem, ami alkohollal kombinálva igen jó hatásúnak bizonyult. Hazatérve aztán már lábra állni is alig tudtam. Ekkor eszembe jutott, hogy Döflinger Dodi barátom egyszer említette, hogy a csalánnal veretés jót tesz. Be is szereztem egy csokorra valót, amivel csapkodni kezdtem a nyakam. Ez olyan jól sikerült, hogy mindjárt pofán is vágtam magam. Ezután a vállamat vertem vele, ami persze alaposan felhólyagosodott" - idézi a showmant a Napi Ász.
"Gondoltam, elmegyek a strandra, és beülök az erős vízsugarú nyakmasszázs alá, hátha az enyhíti a kínomat. Ez éppen ma délelőtt volt. Mivel kerékpárral voltam, úgy gondoltam, hazafelé megnézem a Duna apadását. Annyit apadt a víz, hogy úgy tűnt, át is tudok hajtani egy szakaszon, hogy levágjam az utat. Igen ám, de az árokról megfeledkeztem, így a bringa elsüllyedt alólam, én pedig nyakig vizes lettem" - zárta beszámolóját az RTL Klub sztárja, aki mindezek ellenére hősiesen helytállt a felvétel alatt.
Forrás: Stop.hu
|