Regisztráljon most!
2012. május 19., szombat - Ivó, Milán
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Bulvár arrow Körúti erőszak: Zsanett beváltotta ígéretét
Körúti erőszak: Zsanett beváltotta ígéretét Nyomtatás E-mail
2008. május 02. péntek 12:39
Úgy tűnik sosem adja fel, az állítólagosan megerőszakolt lány. Zsanett továbbra is vadul küzd az igazának a bebizonyításáért, és újabb csatába megy. Bár a hírhedt erőszakos nemi közösülési botrányba kevert rendőrök ellen, az ügyészség megszüntette a nyomozást, most ennek ellenére mégis mehetnek a bíróságra. Feljelentöjük E. Zsanett pótmagánvádas kérelmét ugyanis a Fővárosi Bíróság befogadta.

E Zsanett
E Zsanett
Újabb fejlemény az állítólagos körúti rendőri erőszak már-már lezártnak hitt történetében. A Fővárosi Bíróság ugyanis befogadta az állítása szerint megerőszakolt E. Zsanett pótmagánvádját. Azért állítólag, mert a gyanúba kevert rendőrök ellen megszüntette az ügyészség a nyomozást. Ráadásul a súlyos gyanúsítást és vádakat bűncselekmény hiányában ejtették. Zsanettnek pedig innentől kezdve, valljuk be őszintén, nem nagyon hitt már senki sem. Pedig a lány kitart továbbra is állítása mellett. Folytatja végtelennek tünő harcát és keresi a maga igazát. Így lehet az, hogy mégis lesz bírósági tárgyalás az ügyben. A megvádolt és meghurcolt rendőrök több hónapig raboskodtak Zsanett vádjai miatt, az új fejleményről, azaz a bírósági pótmagánvádról nem kaptak még értesítést.

"Vártuk ezt is, hisz Zsanett és védője görcsösen ragaszkodik az elveihez. Nem elég, hogy egy ügyészség kimondta, hogy ártatlanok. Nem elég, hogy a bizonyítékok sem támasztották alá a lány állítását, nem elég, hogy igazságügyi szakértők cáfolták meg állításait, ők sajnos folytatják tovább a rendőrök lejáratását. Amúgy hivatalosan nem kaptunk értesítést. Nem tudom, hogy ez az egész nem azért van-e, hogy Zsanett ellen hamis vád és hatóság félrevezetése miatt ne lehessen eljárást indítani, vagy, hogy a meghurcolt rendőrök ne indítsanak pert a hölgy ellen" - mondta Gál Zsolt, az egyik rendőr ügyvédje.

Ismét bíróság elé kerülnek?
Ismét bíróság elé kerülnek?

A Fővárosi Bíróság egyelőre csak annyit nyilatkozott Zsanett pótmagánvádjáról, hogy valóban döntés született, de amíg erről az érintetteket nem értesítik, addig nem adnak felvilágosítást.

E. Zsanett akkor lett ismert a magyar médiában, amikor kirobbant a botrány, mely szerint tavaly május 4. éjjelén öt rendőr megerőszakolta és kenőpénz fizetésére kényszeríttette. A 21 éves lány esete miatt távozott több rendőri vezető, sőt, a rendészeti miniszter is. Az erőszakkal gyanúsított rendőröket pedig két héttel az eset után letartóztatta a bíróság. Azután a DNS-vizsgálat kettétörte a nagy ügyet. A rendőrök nyomait sehol sem találták. A bizonyítékok között is csak egy térfigyelő kamerás felvétel van, amelyből csak az látszik, hogy a lány autóját valóban követte egy rendőrautó. Aztán jött a hír, hogy van egy hangfelvétel, amely lebuktathatja a rendőröket, de erről sem tudni túl sokat. Majd a lány pszichológiai szakvéleménye sem sikeredett túl jól a védelem szempontjából. Így aztán rendőröket kiengedték az előzetes letartóztatásból és ellenük az erőszakos nemi közösülés miatt indított nyomozást lezárták.

Forrás: Stop.hu


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
7°C 14°C
10°C 0°C
4°C 8°C
8°C 10°C
9°C 8°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

A bulvar rovat hírei
2012. január 07. szombat 13:07
Vadonatúj szórakoztató műsorral, igazi „one man show”-val tér vissza a köztévé képernyőjére Fábry Sándor. A népszerű humorista új műsora első alkalommal február... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 18.. május 19.
EUREUR4.44214.4421=
HUF100 HUF1.49091.4909=
USDUSD3.49813.4981=
XAUXAU178.6757178.6757=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés