|
A császármetszés növeli az asztma kialakulásának esélyét? |
|
|
|
| 2008. december 02. kedd 19:11 |
A császármetszéssel világra hozott gyerekek hajlamosabbak az asztmára - állapították meg holland kutatók. Erről kedden adott hírt a BBC brit közszolgálati hírportál a Thorax című orvosi szaklap alapján. A holland kutatók csaknem háromezer gyereket vizsgáltak meg és azt
találták, hogy a császárral születetteknél 80 százalékkal nőtt annak a
kockázata, hogy nyolcéves korukra asztmájuk lesz.
 Császármetszés növeli A császármetszés és az allergia összefüggését már korábbi tanulmányok is kimutatták.A kutatásvezető, Caroline Roduit - aki most a zürichi gyermekkórházban dolgozik - úgy gondolja, hogy nem véletlenül nőtt a fejlett országokban az asztma gyakorisága, amint a császármetszések is tömegessé váltak. Az 1970-es években még csak a szülések öt százalékánál alkalmaztak császármetszést, 2000-ben pedig már 30 százalékánál.
A doktornő szerint az összefüggés egyik oka az immunrendszer születés utáni beprogramozásában kereshető. A császármetszéssel világra hozott újszülöttek nem találkoznak olyan hamar a szülőcsatornában található mikrobákkal, mint a normális úton született kisgyerekek.
A kutatónő szerint a szülő nőket figyelmeztetni kellene arra, hogy a császármetszéstől könnyebben válhat asztmássá a születendő gyerek, különösen akkor, ha a szülők allergiásak.
Forrás: HírTV
|