Ahogy eljön a meleg idő és lekerülnek a jótékonyan takaró ruhák, a legtöbben rászánják magukat - a karcsúbb alak reményében - valamilyen fogyasztókúrára. Nem érdemes spártai szigorral belevágni, csak a kedvünk megy el az egésztől. Kezdjük kisebb lépésekkel, apróbb változtatásokkal.
 Nem fér bele?
Kerüljük a zsíros húsokat, az állati eredetű zsiradékot. Fogyasszunk zsírszegény tejtermékeket, és igyekezzünk minél több növényi élelmet venni magunkhoz, illetve próbálkozzunk meg az esti étkezés kihagyásával.
• Reggelire fogyasszunk sok gyümölccsel és joghurttal vagy kefirrel gabonapelyheket, ebédre zöldséglevest, desszertnek esetleg rétest (de semmiképp sem vajkrémes süteményt), uzsonnára együnk zsírszegény túrót retekkel, paradicsommal, hagymával, ízlésünk szerint.
• A vacsorát célravezető kihagyni, ám ha vacsorázunk, akkor lehetőleg párolt tengeri halat együnk párolt zöldségekkel, héjában sült burgonyával, amelyeket zöldfűszerekkel ízesítünk és csak kevéssé sózunk meg (a kevés só minden élelemre vonatkozik).
• Fehér kenyér helyett barna, több magból készült, teljes kiőrlésű lisztből sütött kenyeret vásároljunk.
• Ha nem tudunk lemondani a nassolásról, tartsunk otthon például "bulátát", korpakekszet, amik egyrészt elveszik az étvágyunkat, ugyanakkor egészségesek is.
• Lehetőleg minden nem diétás élelmiszert (mogyorókrém, szörpök, zsíros sajtok, húsok, tészták, felvágottfélék, vaj, stb..) fogyasszunk el még a diéta előtt, vagy ami a legjobb: ajándékozzuk valakinek, hogy ne eshessünk kísértésbe.
• A cukrozott gyümölcslevek helyett inkább a százszázalékos, rostos levekkel, gyógyteákkal, otthon "centrifugált" gyümölcsitalokkal csillapítsuk szomjunkat.
• Ne fogyasszunk édességeket (krémeket, csokoládét, kekszeket). Persze, néha egy icipicit engedélyezhetünk magunknak, de jobb, ha megkedveljük helyettük a gyümölcsöket.
• Az étkezések között igyunk minél több ásványvizet. Ezzel a céltudatos, fegyelmezett táplálkozással, amennyiben képesek vagyunk hosszabb időn keresztül megvonni magunktól a nassolnivalót, és naponta sportolunk, de legalább sétálunk egy nagyot, pár héten belül látványos súlycsökkenést érhetünk el.
Amit szabad
Az "amit szabad" kategóriából bármit fogyaszthatunk, a lényeg, hogy csak feleakkora mennyiségben, mint azt diéta nélkül tennénk! Igyunk meg annyi folyadékot, amennyit csak bírunk: részesítsük előnyben az ásványvizet, gyógyteákat, friss gyümölcsből házilag készített gyümölcsleveket!
Fogyasztható bármilyen zöldségféle és burgonya, bármilyen gyümölcs (kivéve a banán és módjával a szőlő), sovány tejtermékek, barna, teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér, növényi magvak (rizs, köles stb.), növényi pelyhek, hal, méz, zöldfűszerek, növényi olajok, gyógyteák.
Minél több friss, nyers kosztot és kevesebb hőkezelt élelmiszert fogyasszunk!
A diétának, az egészséges, úgynevezett reformtáplálkozásnak jelentős szakirodalma van, érdemes ilyen szakácskönyvből recepteket választani, és kicsit bővíteni táplálkozástudományi ismereteinket, hogy szervezetünk ne szenvedjen hiányt semmilyen életfontosságú, nélkülözhetetlen tápanyagban!
Forrás: Stop.hu
|