A töltőtoll 125 éves
2009. február 12. csütörtök 09:25
A maga korában forradalmi találmánynak számított, ma pedig már alig használják a töltőtollat, amelyet 125 éve, 1884. február 12-én szabadalmaztatott Lewis Edson Waterman amerikai feltaláló. Waterman 1883-ban biztosítási ügynökként dolgozott és éppen élete szerződésének aláírására készült. A nagy alkalomra vásárolt töltőtoll azonban előbb csak nem fogott, utána eltört és a tinta ráömlött a papírra, az üzlet füstbe ment.

A megszégyenült és dühös Waterman bátyja kis műhelyébe vonult vissza és néhány hónap múlva előállt a ma ismeretes elven működő töltőtollal, amelyet 1884. február 12-én jegyeztek be a szabadalmi hivatalban. Az írástudók évszázadokig behasított madártollat mártottak a tintába, majd a XIX. század elejétől elterjedtek az acéltollak. Ezek azonban még mindig egyenetlenül írtak és gyakran tarkították pacával a papirost, ráadásul kényelmetlenek is voltak, a fából készült tollszárban a tintatartóhenger feltöltését pipettával kellett elvégezni. Az új találmány mégis sokak életét könnyítette meg, hiszen nem kellett többé a tintásüveget cipelni, amelynek tartalma könnyen kiömölhetett vagy a ruhára fröccsenhetett.

Ma már alig használják
Ma már alig használják

A frusztrált Waterman volt az, aki elsőként alkalmazott kis lyukat a tollhegyen, és kis barázdákat a tollhegyet támasztó "nyelven", így írás közben már csak annyi tinta került a papírra, amennyi éppen szükséges volt a betűk megformálásához. A barázdák azt is lehetővé tették, hogy a tartályból kiszivárgó tinta helyébe levegő juthasson, ezáltal kiegyenlítődhessen a légnyomás, biztosítva a folyamatos használat lehetőségét.

Waterman első, kézzel gyártott tollait egy szivarboltban adta el, termékeire öt év garanciát vállalt. Hamarosan már hirdethetett is, a megrendelések egyre nagyobb számban érkeztek, s 1899-ben gyárat alapított. 1901-ben bekövetkezett halálakor cége már piacvezetőnek számított, 1919-ben a versailles-i békét is Waterman töltőtollal írták alá.

A töltőtollat a múlt század közepétől a magyar Bíró László által kifejlesztett golyóstoll szorította háttérbe, de gyártása korántsem szűnt meg. Ma főként kisiskolások és cégvezetők, menedzserek, politikusok használnak töltőtollat, no persze nem ugyanolyat: az előbbiek többnyire a "filléres", az utóbbiak a több ezer forintos (dolláros) változatot. Egyes helyeken az általános iskola alsó tagozatában töltőtoll használatával próbálják rászoktatni a gyerekeket a helyes tolltartás, -fogás elsajátítására, mert a töltőtoll csak egy bizonyos szögben tartva hagy folyamatos nyomot a papíron. A topmenedzserek körében pedig státusszimbólummá, használati tárgyból presztízstárggyá vált a töltőtoll.

Forrás: STOP


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése