| Kétszáz éve halt meg Jean-Pierre-Francois Blanchard |
| 2009. március 08. vasárnap 11:29 | ||||
|
Jean-Pierre-Francois Blanchard volt az első, aki átrepülte hőlégballonon a La Mache csatornát, és az első ember, akinek ejtőernyő mentette meg életét. A francia feltaláló kétszáz éve, 1809. március 7-én hunyt el. 1753. április 7-én született. Oly sok kortársához hasonlóan őt is a repülés titka izgatta: először levegőnél nehezebb repülőszerkezetek tervezésével foglalkozott, majd a Montgolfier testvérek sikere nyomán a hőlégballon felé fordult. 1784-ben, Párizsban emelkedett először a levegőbe, majd Londonban is tartott két bemutató repülést. ![]() Jean-Pierre-Francois Blanchard A feltalálót foglalkoztatta az ejtőernyővel történő ugrás is, állandó kísérletezés nyomán került egyre közelebb a használható szerkezethez. Ő szerkesztette meg az első merevítés nélküli ejtőernyőt, amelynek teteje a léggömb szövetéhez volt rögzítve. Többször is kipróbálta nagy nyitott napernyőre emlékeztető találmányát, előbb holt teherrel, majd kedvenc kutyáját is ledobta vele. Miután az állat túlélte a zuhanást, megnövelte a kupola méretét, hogy ő is biztonságosan leszállhasson vele. A fáma szerint ő az első ember, akinek életét egy ejtőernyő mentette meg: egy repülése során ki kellett szúrnia a túlnyomásos ballont, de ejtőernyőjének köszönhetően biztonságosan földet ért. A következő években megpróbálta léggömbjeit vitorlákkal is irányítani, illetve hajtani, de e próbálkozásai sikertelenek maradtak. Ő volt az első, aki léggömbbel repült Észak-Amerikában, "mutatványának" tanúja volt George Washington amerikai elnök is. 1797-ben tért vissza Európába, ahol feleségével együtt számos bemutatót tartott. 1809 februárjában Hága felett repülve szívrohamot kapott, több, mint 15 méterről lezuhant és pár hét múlva, 1809. március 7-én belehalt sérüléseibe. A repülés okozta többi családtagjának végzetét is: fiát az 1790-es években egy amerikai bemutatón érte halálos baleset, özvegye 1819-ben Párizsban vesztette életét, amikor a levegőben kigyulladt hidrogénnel töltött léggömbje. Forrás: STOP
Új hozzászólás írása | ||||