Elképesztő hír a jégkorszakról
2009. március 12. csütörtök 12:44
A Peking közelében talált Homo erectus, a pekingi ősember 750 ezer éves, azaz 200 ezer évvel idősebb, mint korábban gondolták — olvasható egy tanulmányban, amely szerdán jelent meg a Nature című brit tudományos folyóiratban.

Jóval idősebb, mint gondolták
Jóval idősebb, mint gondolták
A kövületek lelőhelyén a kvarcszemek alumínium- és berilliumizotópos vizsgálatával kínai és amerikai kutatók egy csoportja 750 ezer évre vezette vissza az 1920-ban Csoukoutienben (Zhoukoudian) megtalált kínai majomember csontjainak korát.

Az új időmeghatározás, amely arról tanúskodik, hogy a utolsó jégkorszakban, illetve a jégkorszakok közötti időszakban is éltek emberfélék a térségben, az ázsiai népvándorlások jobb megértését is szolgálhatja — véli a Kuangcsüng Sen (Guangjun Shen), a nankingi tanárképző egyetem munkatársa vezette kutatócsoport.

A Csoukoutien környéki barlangrendszer, ahol négy viszonylag ép emberi koponyát, továbbá 40 másik ember csontjait és 98 emlősfaj kövületeit találták meg, a világ legnagyobb lelőhelye a Homo erectus-maradványoknak.

Forrás: STOP


Hozzászólások (1)
RSS hozzászólások
1. Írta: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. (Vendégként) - 2009. június 01. 09:08
arrow A görögöktapasztalata szerint
Minden nemzedék, butább az előzőnél! Belegondolnak ebbe,mikor saját szellemi képességeiket oly nagyra értékelik?
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése