| Beyoncé 3D-ben, sőt az énekesnő még magyar borokat is kóstol! |
| 2009. április 02. csütörtök 20:46 | ||||
|
Már csak négy hét és végre Magyarországon üdvözölhetjük az egyik legnagyobb amerikai csillagot: Beyoncét! Bár az énekesnő kevés időt tölt el nálunk, de néhány érdekességet már előre tudhatunk a showról.
Április 29-én reggel 7-kor kezdik építeni az Arénában a színpadot és a díszleteket. 92 ember összehangolt munkájára van szükség, hogy az esti koncertig minden a helyére kerüljön. A 270 négyzetméteres színpad 1,8 méter magas lesz és egy lépcsősort is tartalmaz, de a terem másik végében egy 6x6 méteres kisebb színpad is épül, ahol a tervek szerint Beyoncé szintén énekel majd egy rövid ideig. Az énekesnő a koncert előtt, délután érkezik és a jelenlegi tervei szerint még éjszaka továbbrepül a következő helyszínre. ![]() Beyoncé Knowles "Minden néző a belépéskor egy 3D-s szemüveget kap majd, hiszen a show több részét is 3D-s látványra tervezték, így minden pillanatát 100%-ig lehet majd élvezni az előadásnak. A látványos koncertet szélgép, füstgép és két konfetti-ágyú is segíti majd, a több tucat intelligens- és robotlámpa mellett" - tudtuk meg Márkus Évától, a Live Nation Hungary marketing igazgatójától. A koncert kapcsán több magyar is dolgozik majd a produkciónak: a szervezőkön kívül, például 4 angolul jól beszélő konyhai kisegítőt is kértek, hogy a meglehetősen nagy stábbal utazó turnét a saját szakácsuk maradéktalanul ki tudja szolgálni, a 15 vegetáriánust ugyanúgy, mint a húsimádókat. Mint megtudtuk: a művésznőnek nincsenek különleges étkezési kérései, főként friss gyümölcsöt, halat és salátát fogyaszt. "A produkció kért Chardonnay és Merlot borokat, így talán még az énekesnő is megkóstolja a rövid itt tartózkodása alatt a magyar borokat. Beyoncé öltözője egy elegáns nappalinak lesz berendezve, ahol minden fehér lesz, a kanapék, a fotelek, álló és asztali lámpák, sőt, még a váza és a benne lévő virágok is. Ezen felül csupán tévét, DVD lejátszót és egy nagy tükröt kértek a berendezéshez." Bár a turné csak pár nappal a budapesti koncert előtt kezdődik, de a próbákról kiszivárgott hírek szerint Beyoncé még az előző turnéjánál is látványosabb előadásokra készül, és nagyon várja már, hogy végre a rajongók előtt színpadra álljon. Több olyan városban is ad koncertet, ahol még soha nem lépett fel - így Budapesten is. Beyoncé felszerelése 26 kamionnal érkezik. 85 ember utazik állandóan a turnéval, s ebből 10 fős a zenekar, 3 vokalista és 2 táncos lép Beyoncé mellett színpadra az este folyamán. Forrás: Stop.hu
Új hozzászólás írása | ||||