| Botrányba fulladt álom - múzsája is szökik Benkő Dánieltől |
| 2009. április 17. péntek 00:23 | ||||
Benkő Dániel ismét felhívta magára a figyelmet, méghozzá nem mindennapi produkcióval. A botrányhős lantművész ezúttal képeit szerette volna kiállítani és zenéjével megörvendeztetni az embereket, azonban nem fogadták tárt karokkal a művészt. Sőt!
![]() Dániel és Lilla (Fotó: STOP/Radó Alexandra) Benkő Dániel a gyönyörű tavaszi napsütésben döntött úgy, hogy kiül a Művészetek Palotája elé egy kis gitárzenével szórakoztatva a közönséget, és természetesen múzsájának, Labancz Lillának is kedveskedni szeretett volna. Dániel a produkció hatásossága érdekében mindent megtett: kis kabalatojást lógatott gitárjára, kis székben, elegánsan felöltözve, lakkcipőben - igaz zokni nélkül - pengette a húrokat, hastáncos lányaival ismét körülvette magát, s múzsájának még egy képet is adott ajándékba. Mikor azonban az az elhatározás született, hogy a lantművész a Művészetek Palotájába is besétál, már nem ment minden olyan zökkenőmentesen. A botrányhős olyannyira fontosnak tartotta ezt az épületet, hogy leborult és még a "palotája" kövét is megcsókolta. ![]() Benkő és a MÜPA találkozása (Fotó: STOP/Radó Alexandra) "Semmi célom nem volt ezzel az egésszel, csak egy elképzelésem. A világon mindenütt játszottam már: a milánói Scala kistermeiben, Csang Kaj-sek Központban , a tajvani Tajpejban, Amerika és a BBC koncerttermeiben, tehát 100 országban körülbelül 4200 szólókoncertet adtam. Ezen a helyen azonban még nem jártam: ez a Palota hiányzott az életemből. Kíváncsi voltam, hogy milyen érzés itt a kultúrát, a művészetet produkálni, kicsit zenélni, a képzőművészetet és táncos lányokat bevinni. Azzal, hogy idejöttem és kicsit muzsikáltam a téren a fáknak, aztán bementem és kicsit muzsikáltam a megépített falaknak, az akusztikát kipróbáltam, mindezzel azt hiszem egy kicsivel több örömet adtam a világnak, nem elvettem belőle" - magyarázta a STOPnak Benkő Dániel, akinek azonban el kellett hagynia az épületet. "A fogadtatás számomra megdöbbentő volt. Van egy intézmény, ami tele van biztonsági őrök sokaságával, adminisztrátorokkal, főnökökkel, akik zavarban vannak, hogy a Művészetek Palotájába bejön egy gitáros és leül gitározni, aki egyébként a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének a birtokosa és a Zeneakadémia volt tanára" - mondta Benkő, aki olyannyira felháborodott az eset kapcsán, hogy végül otthagyta "palotáját" és egy kávézóban állította ki műveit. ![]() Nekik tetszett az előadás (Fotó: STOP/Radó Alexandra) "Sejtettem és megéreztem bizonyos bekövetkezendő folyamatokat, amit az akcióm kiváltott. Nem egy vásárcsarnokba mentem be, nem a BRFK-ba rontottam be egy gépfegyverrel, nem egy tárgyalást zavartam meg a bíróságon. Egy közpénzen fenntartott épületbe mentem be az egész udvartartásommal és a műveimmel. A Biblia is azt írja, hogy a váratlan vendéget be kell fogadni. De mi történt itt? 2009-ben ez botrány! Más művész ezt nem merné vállalni, vagy nem merné elmondani, úgy gondolom, le kell dönteni ezeket a f*szom tudja ki által épített falakat! Hát nem bársonyszőnyeget kellett volna lerakni egy művésznek, hogy belépett? Nincs még egy ilyen ország, ahol ezt meg lehet tenni" - fakadt ki a lantművész, akinek kiállítását, maga a múzsa Labancz Lilla nyitotta meg. Az ifjú szőke színésznőnek azonban túl sok volt Dániel produkciójából. "Tegnap még Békéscsabán voltam, így csak két órát aludtam. Ennyire még nem voltam kritikus Dániellel, de ez most sok volt és kicsapta nálam a biztosítékot. Azt hiszem, átadom ezt a múzsa dolgot. Örültem és jól esett, hogy engem választott múzsájának, most azonban az utódomat keresem, s akit kiválasztok, bemutatom majd Dánielnek, úgyhogy hajrá lányok!" - üzenete Labancz Lilla azoknak, aki boldogok lennének, ha megihlethetnék Benkő Dánielt. Forrás: Stop.hu
Új hozzászólás írása | ||||