| Útrakész a magyar eurovíziós csapat |
| 2009. május 04. hétfő 23:01 | ||||
Felkészültek a magyarok az Eurovíziós Dalversenyre, jövő héten el is indulnak Moszkvába, hogy 42 ország között bemutassák produkciójukat. Ádok Zoli és csapata két hónapja szinte minden nap próbált, a végleges koreográfiát, fellépő ruháikat azonban meglepetésnek szánják. A Magyar Televízió április 29-én köszönt el fellépőitől a budapesti Orosz Kulturális Központban.
![]() A vendégek legnagyobb meglepetésére a csapat egyedi stílusban, unplugged-koncertszerűen adta elő a magyar versenydalt. A Dance With Me először és valószínűleg utoljára hangzott el ebben a formában, Kasai zongora és Biga akusztikus gitár kíséretével. Bár az előadók itt sem árultak el részleteket koreográfiájukról és ruháikról, annyit elmondtak, Magyarország eddigi leglátványosabb produkcióját készülnek színpadra vinni május 12-én, Moszkvában. A búcsúztató orosz partin fellépett Szulák Andrea is, akit 1993-ban, első magyar indulóként nevezett az MTV az Eurovíziós Dalversenyre. Andi az I will survive című dalt énekelte el kissé izgulós utódjának. ![]() A Magyar Televízió 1993-ban küldött először versenyzőt a közszolgálati televíziókat tömörítő Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének Eurovíziós Dalversenyére. Szulák Andreát követően Bayer Friderika, Charlie, Szigeti Csaba, a VIP együttes, a NOX, Rúzsa Magdi és Csézy képviselte eddig az MTV-t és Magyarországot a százmilliós nézettségű televíziós show-ban. Az MTV eurovíziós híreit itt is nyomon követheti: Hivatalos honlap: http://eurovision.mtv.hu Twitter: http://twitter.com/Eurovision_HUN YouTube: http://youtube.com/esc2009hungary Blog (angol nyelvű): http://esc2009hungary.blogspot.com Háttér: Az első Eurovíziós Dalversenyt 1956-ban rendezték hét ország részvételével a svájci Luganóban. A versenyt a közszolgálati televíziókat tömörítő EBU (European Broadcasting Union) szervezi. A győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az Abba, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, vagy a The Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és Dana International, nem is beszélve napjaink egyik legelismertebb énekesnőjéről, a svájci színekben induló Celine Dionról. Forrás: MTV
Új hozzászólás írása | ||||