| Római álomfinálé teltház előtt |
| 2009. május 27. szerda 13:55 | ||||
Szerda este 21.45 órakor kezdődik a Barcelona – Manchester United labdarúgó Bajnokok Ligája–döntő. A római Stadio Olimpicóban sorra kerülő találkozót az m1 és a Pro Tv közvetíti.
![]() Út a döntőig A BL döntőjébe a címvédő MU úgy érkezik, hogy a mostani kiírásban még nem szenvedett vereséget. Sir Alex Ferguson együttese 12 mérkőzéséből hatot megnyert, ugyanennyiszer pedig döntetlent ért el. Az FC Barcelona a selejtezővel együtt 14 meccsből kétszer szenvedett vereséget, hétszer győzött, öt alkalommal pedig döntetlent játszott. Közvetítések Augusztustól a Magyarországon a TV2 sugározza a BL–mérkőzéseket. A kereskedelmi tévé kedd esténként a legizgalmasabbnak ígérkező mérkőzést fogja élőben közvetíteni. A 2009–10–es idényben összesen 18 összecsapást – közte az Európai Szuperkupa–döntőt és a BL–finálét – sugároz egyenesben. A következő idény A korábbiaknál hosszabb, ugyanakkor könnyebb út vár a magyar bajnok Debreceni VSC–re, hogy a BL főtáblájára kerüljön: az eddigi kettő helyett három párharcot kell megnyernie, de nem találkozhat Európa 13 legerősebbnek tartott bajnokságának képviselőjével. A román bajnok a BL csoportkörében fog szerepelni, az ezüstérmes együttes pedig selejtezőt fog játszani. Azok a csapatok, amelyek a BL–selejtező harmadik fordulójában maradnak alul, az Európa Liga utolsó selejtezőkörében próbálkozhatnak, míg a negyedik etapban elbukók a második számú európai sorozat 48 csapatos főtábláján folytatják szereplésüket. Az első három forduló sorsolását június 22–én tartják, a második forduló első mérkőzéseit július 14–én és 15–én rendezik. Forrás: Erdély Online
Új hozzászólás írása | ||||