Drogosokat fogtak a rendőrök + videó
2009. május 27. szerda 20:30
Nagyvárad - Négy személyt gyanusítanak kábítószer csempészésével és forgalmazásával, további hetet pedig drogok fogyasztásával a nagyváradi rendőrök.

Vadkendert és hasist találtak a házkutatás során a rendőrök
Vadkendert és hasist találtak a házkutatás során a rendőrök

A nagyváradi rendőrség és az ügyészség, a nagybányai rendőrséggel közösen befejezte a nyomozást és az eredmények alapján eljárást indított 11 fiatal ellen, drogcsempészet, -kereskedelem, és -fogyasztás gyanujában, nyilatkozta Valerian Sipos, a Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály vezetője. A fiatalok 19 és 25 év közöttiek, Kolozs és Máramaros megyei lakosok. A váradi rendőrség nyomozásai alapján a 11 személy közül négyet kábítószercsempészettel is gyanusítanak. Ennél a négy személynél egy razzia során 185 gramm hasist is találtak, melyek már elő voltak készítve az értékesítésre. Egy házkutatás során további 125 gramm vadkender és 415 gramm hasis került elő.

A váradi csoport a nyomozás során azt is kiderítette, hogy a drog Spanyolországból és Magyarországról származott, és Romániába törvénytelen úton érkezett. Ugyancsak bizonyságot nyert az a tény is, hogy 2008 január és 2009 február között a csempészettel gyanusított 4 személy Kolozs, Máramaros és Bihar megye területén összesen 2 kg cannabist és 600 gramm hasist adott el, 50 lejért grammját. A csoport kábítószerfogyasztóit megbírságolták és elvonókúrán való részvételre kötelezték őket. Ha a négy csempészt és forgalmazót bűnösnek találják, 10-től 20 évig terjedő börtönbűntetésre számíthatnak. Jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.


Forrás: Erdély Online


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése