Strudlifesztivált nekünk is!
2009. május 31. vasárnap 22:12
Szatmár megye - Az egykori népi étel, a lisztből, tojásból és tejfölből gyúrt tésztából sütött strudli ízét őrző fesztiválon idén Csanálos, Csomaköz, Kaplony, Mezőfény és Mezőterem csapatai is részt vettek.

Image

Már nem csak Magyarországon, hanem Románia határhoz közelebbi településein élőknek is ismerősen cseng, ha azt mondjuk vállaji strudlifesztivál. A település a hagyományosan sváb népi ételre építette a találkozót, és a korábbi évek hagyományaihoz híven, idén is pünkösd vasárnap tartották a parkerdőben. A romániai és magyaroszági főzőcsapatokat az eső sem tántoríthatta el, ahogy a rossz idő ellenére szép számban megjelent közönséget sem. A három mérki és egy nyíregyházi csapathoz Csanálos, Csomaköz, Kaplony, Mezőfény és idén először Mezőterem csapatai is csatlakoztak. Az alapanyagokat a szervezők biztosították, de az elkészítésnél minden csapat a saját vagy a lakóhelyének hagyománya szerinti fogásokat alkalmazta. Ugyanez volt igaz az ízesítésre is, mert a hagyományosnak nevezhető krumplis, túrós és szilvalekváros strudlik mellett megkóstolhatták a helyszínre látogatók a kapros, az édes túrós-mazsolás vagy a habos ízesítésűt. A strudli mellett bárki megtalálhatta a szájízének leginkább megfelelő étket, hiszen a szabadtűzön főtt és sült finomságok illatának nehéz volt ellenállni. A gasztronómiai élvezetek mellett látványos bemutatókban is gyönyörködhettek a látogatók. A szervezők ugyanis többek között kettősfogathajtó-versennyel is kedveskedtek a nézőknek, akik közül jónéhányan több száz kilométert tettek meg, hogy a fenséges népi eledelt megkóstolhassák. A romániai csapatoktól megtudtuk, hogy ez egyáltalán nem meglepő, hiszen évek óta részt vesznek a versenyeken, és sokszor találkoztak már Budapest mellől érkező vendégekkel. A csanálosi határátkelőhely megemelkedett forgalma jelezte, hogy bizony Romániában is sokan szeretik a strudlit. Talán érdemes lenne nálunk is hagyományt teremteni az ilyesfajta gasztronómiai találkozóknak.

Forrás: Erdély Online



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése