Öregdiák-találkozó és Iskolanap az Ady Endre Líceumban
2009. május 31. vasárnap 22:19
Nagyvárad - A nagyváradi Ady Endre Líceum falai között mozgalmasan telt a szombati öregdiák-találkozóval egybekötött Iskolanap. Míg az öregdiákok nosztalgiáztak, a diákok színes programkínálatból válogathattak.

Image

A szombati nap folyamán szinte alig akadt az Ady Endre Líceum hatalmas épületében olyan terem, amely ne valami eseménynek szolgált volna helyszínéül. A huszadik alkalommal sorra kerülő Iskolanapon már korán reggel megkezdődtek a sportrendezvények az iskola sportpályáján, Antal Károly tornatanár irányításával. A diákok bicikli ügyességi versenyen, asztalitenisz-, tollaslabda-, kosárlabda-, illetve labdarúgás-bajnokságon egyaránt részt vettek, de gördeszkázásra és görkorcsolyázásra, valamint V–VIII. osztályosok részvételével stafétaversenyre is sor került. A leginkább várt sportesemény a tanár vs. diák focicsapatok mérkőzése volt, melyet 6–3-ra hosszú idők óta először a diákok csapata nyert. Ezzel párhuzamosan az iskola épületében számos egyéb programból választhatott a diáksereg. A Diáktanács szervezésében egy földszinti tanteremben snapszli-, közismertebb nevén „crucea”- és sakkverseny, valamint pókerbajnokság zajlott, később ugyanitt Bátori Éva matematika szakos tanárnő quattro logikai versenyt hirdetett.

Vetélkedők
Tíz órai kezdettel Fleisz Judit aligazgatónő, Barát Enikő és Fazakas Gábor történelem szakos tanárok irányításával húsz kilencedikes tanuló vett részt a történelemversenyen, melynek keretében kvízkérdésekre kellett helyesen válaszolniuk a versenyzőknek. A vetélkedőt Mészáros Tamás IX. E osztályos tanuló nyerte, aki könyvjutalomban és édességcsomagban részesült. A humán szakosok 12 órától Angolka címmel a Bartis Erika angoltanárnő által szervezett drámajátékba kapcsolódhattak be. A diákok kézügyességüket a Takács Tünde kémia–fizika szakos tanárnő által tartott kézműves-foglalkozás, gyöngyfűzés, üvegfestés alkalmával bizonyíthatták, tehetségüket azonban az iskola falait borító rajzok is igazolták, melyeket az Iskolanap alkalmából készítettek.

Művészi fotók, animációk
Tehetségről lévén szó külön dicséretet érdemel az a hét tizenegyedikes tanuló, akiknek fotóiból az első emeleten nyílt kiállítás. A tárlat a Communitas Alapítvány támogatásával jöhetett létre, Barát Enikő, Kozma Éva és Kapás Sára tanárnők sikeres pályázatának köszönhetően. A Nagyvárad patinás épületeit bemutató művészi érzékről árulkodó fotók egy albumban is megjelenhetnek a pályázaton elnyert összegből. De nemcsak a fotózáshoz, hanem az animációk készítéséhez is jól értenek egyes tanulók, derült ki a Moziverzumban tett látogatás során. Itt mutatták ugyanis be azokat az animációkat, melyeket a diákok hobbiszinten, illetve egy iskolai feladat teljesítéseként készítettek. Az kisfilmek ötlete Ilisie Luminiţa és Kozma Éva tanárnők nevéhez fűződik, technikai segítséget pedig István Zoltán informatikatanár nyújtott.

Ínyenckedés profi módon
Nagy népszerűségnek örvendett az adys Iskolanapon az Ilisie Luminiţa román nyelv és irodalom tanárnő által szervezett ételbemutató is, melyet egy emeleti tanteremben rendeztek. A diákok egy otthon elkészített étellel vagy süteménnyel nevezhettek be az ízek versenyébe. Az ínycsiklandozó étkek közül végül egy háromfős zsűri választotta ki a legízletesebbet, de külön pontozták a tálalás módját is. A versenyt meghirdető Ilisie Luminiţa tanárnő legnagyobb öröme az volt, hogy a diákok frappáns kétnyelvű bemutatót is rögtönöztek az elkészített finomságokhoz. A kitűnő falatok a nagy érdeklődésnek köszönhetően hamar elfogytak. Az iskola tánccsoportja tette emlékezetessé A hozzáértő kiskötény elnevezésű versenyt.

Tudományos szekcióülések
Az Ady Endre Líceum Iskolanapjának jeles rendezvénye a Tárnoky György emlékére tartott tudományos diákkonferencia, mely az iskola könyvtárában Puskás Ágnes biológia, valamint Ambrus Attila földrajz szakos tanárok szervezésében zajlott. A tudományos konferenciára egy előzőleg elkészített dolgozattal pályázhattak a diákok informatika, fizika, biológia, magyar irodalom, néprajz és történelem témakörökben. A bemutatott dolgozatok azt bizonyították, hogy számos diák foglalkozik kutatással, a tanulók közül többen is érdeklődnek a tudományos munka iránt. Az elmúlt év óta ezt a tevékenységet a nemrég elhunyt jeles matematikatanár, Tárnoky György emlékére a róla elnevezett emléklappal, valamint könyvvel jutalmazza az iskola. A konferenciára 14 diák nevezett be tudományos dolgozattal.

Kisállat-kiállítás
Faragó Melinda biológiatanárnő és a XI. C osztály szervezésében idén sem maradhatott ki az Iskolanap programjából a kisállat-kiállítás, melyre a sok diák hozta el kedvencét. Kutya, macska, teknős, papagáj, tengeri malac egyaránt képviseltette magát, de olyan kuriózumnak számító kis kedvencet is láthattunk, mint a fehér egér, a gekkó vagy a vadászgörény. A látogatók szavazhattak, hogy mely állat nyerte el leginkább a tetszésüket, ennek alapján okleveleket és díjakat osztottak ki.

Öregdiákok találkoztak az egykori alma materben
Sok külföldre elszármazott egykori diák is hazalátogatott, hogy részt vehessen a szombaton szervezett immár hagyományos öregdiák-találkozón a nagyváradi Ady Endre Líceumban. Az Ady Endre Líceum és az Alma Mater Alapítvány által szervezett találkozó szentmisével kezdődött a Szent Anna templomban. Ezután szeretetvendégség volt a líceum tanári szobájában, ahol az öregdiákok egyúttal a tarisznya- és kitűző-kiállítást is megtekinthették, melyet Ujvárosi Edit tanárnő gyűjtött össze. Az öregdiákokat Tóth Márta igazgatónő köszöntötte, majd az iskola énekkara kedveskedett az egybeseregletteknek, Buna Boglárka tanárnő vezetésével. A rövid számvetésből kiderült, hogy ezen a napon 27 osztály gyűlt össze osztálytalálkozóra, ebből öt ötven éve végzett és két hatvan éve végzett osztály. Ezután Tóth Márta arany, illetve gyémánt okleveleket nyújtott át az ötven és hatvan éve érettségizetteknek, majd Závodszky Tamás, az Alma Mater Alapítvány elnöke szólt az egybegyűltekhez, kívánt jó egészséget, további boldog éveket az iskolájukhoz mindmáig ragaszkodó egykori diákoknak.

Nosztalgia
Az öregdiák-találkozó keretében 60, 50, 57, 45, 40, 30, 20 és 10 éve végzettek számára osztálytalálkozót is szerveztek. Az egykori osztálytársak körbejárták az alma mater épületét, többen nosztalgikus hangulatban a tablóképek megkeresésére indultak, miközben betekintést nyerhettek a jelenlegi diákok tevékenységébe is az időközben zajló Iskolanapnak köszönhetően. Végül pedig az osztálytalálkozókon az osztályfőnök irányításával mindenki beszámolhatott arról, ami az elmúlt években, évtizedekben vele történt. Délután három órakor még számos teremben folyt a beszélgetés, a rég várt találkozás számos kellemes emlék megidézésére adott lehetőséget az alma materbe visszatérő hajdani diákseregnek.

Mészáros Tímea

Forrás: Erdély Online


Hozzászólások (1)
RSS hozzászólások
1. Írta: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. (Vendégként) - 2009. június 01. 08:50
arrow Adyt olvasni kéne!
Adyt nem emlegetni, olvasni kéne, verseit, publicisztikáját, önismeretet is szerezhet, sok hamisan ringatózó:például "Éles szemmel"
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése