Békétlen Pünkösd Érsemjénben
2009. június 02. kedd 15:49
Bihar megye – Nem azért jöttem, hogy megvédjem Fülöp János tiszteletest, mert nem is szorul rá erre, mondta tegnap Érsemjénben Tőkés László püspök. A templomon kívül demonstrálók ezt másképp gondolták.

Tőkés László a semjéni templom előtt / A kultúrház előtt tiltakozók csoportja - BN
Tőkés László a semjéni templom előtt / A kultúrház előtt tiltakozók csoportja - BN

Mint korábban már többször beszámoltunk róla, az érsemjéni református gyülekezet egy része szeretné, ha Fülöp János tiszteletes távozna a községből. A lelkész elleni panaszaikkal fordultak már az Érmelléki Egyházmegyéhez, majd a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez is, de az egyházi vizsgálatok nem találtak fegyelmi vétségre, és ezt követő eljárásra okot. „Nem kötelező Fülöp Jánost szeretni, de nem szabad békétlenséget gerjeszteni. (…) A panaszt kivizsgáltuk, meghoztuk a döntést. Ne emeljen panaszt az, aki csak a számára kedvező döntést tudja elfogadni”, mondta Tőkés László püspök. A „másik fél” az istentisztelet, illetve az annak keretében tartott nyílt megbeszélés idején a kultúrház előtt demonstrált, hangjuk behallatszott a templomba. Nevükben Balazsi József polgármester úgy vélte, panaszaikat érdemben senki nem hallgatja meg. Arra is el vannak szánva, hogy akár másik templomot, másik parókiát építsenek, mert amíg Fülöp János a lelkész, nem látnak esélyt a megbékélésre.

Nyílt megbeszélés az egyik fél részvételével
Kazinczy Ferenc szobrának két oldalán gyülekeztek hétfő délelőtt az érsemjéni reformátusok: a mögötte lévő templomnál a Fülöp János tiszteletes melletti gyülekezeti tagok, a vele szembeni kultúrháznál a lelkész távozását kérők. Párbeszéd nem volt.

A gépkocsiból a parókia előtt kiszálló Tőkés László püspök a szomszédos Polgármesteri Hivatalból kilépő Balazsi József polgármesterrel találta szembe magát legelőbb. Pár szót váltottak, ami után megtudtam: a kultúrháznál demonstrálók nem jönnek be a templomba. Miközben a parókiáról a lelkészek, meghívottak a templomban vonultak, a kultúrház felől a 90. zsoltár hangzott. Pünkösdi igehirdetésében a püspök arról szólt, hogy legfőbb feladat a gyülekezetek egybetartása, nem szabad engedni a megosztási kísérleteknek. A prédikáció után Fülöp János megkeresztelte a legifjabb gyülekezeti tagot, Patríciát.

Végleges döntés
Ezt követte a kialakult helyzet megbeszélése. A moderátori szerepet betöltő Antal János egyházkerületi külügyi tanácsos előbb Kovács Zoltánnak adott szót, aki idézett arról a szórólapról, melyet „a megújulást kereső érsemjéni reformátusok csoportja” fogalmazott, s melyet május 22-én Debrecenben kapott meg: „Tiltakozunk a KREK diktatórikus döntései ellen”. A főgondnok visszautasította ezt, mondván, lehet, hoznak hibás döntéseket, de diktatórikusakat nem. Tőkés László a fennebb említett találkozóról elmondta, Balazsi polgármester arra kérte, előbb a Polgármesteri Hivatalba menjen az „ellenzéket” meghallgatni, mire ő azt válaszolta, hogy a templom harangja mindenkit hív, találkozzanak ott. Nem találkoztak. A lelkész elleni panaszt kivizsgálták, törvényes úton végleges döntést hoztak, ezzel vége a történetnek, összegezte álláspontját a püspök, hozzáfűzve, az lenne a diktatórikus módszer, ha a meghozott határozaton hatalmi szóval változtatna. „Ha precedens teremtünk, megindítjuk az egyház romlását”, fogalmazott.

„Ellenvizsgálat” indulhat
Hajmeresztőnek nevezte a püspök azt a javaslatot, hogy lelkészt is bizonyos mandátum idejére válasszanak a gyülekezetek, azt pedig arcpirítónak, hogy másik gyülekezetet akarnak alapítani a tiltakozók, amit a lélekszám sem indokol. Tudatta, hogy kapcsolatba lépett Kiss Sándor és Biró Rozália megyei RMDSZ-vezetőkkel, kérve, hassanak Balazsi Józsefre, de szerinte azok „immár viszolyognak” ettől. Jelen volt Barabás János, Magyarország kolozsvári konzulja, aki a helyi állapot ismeretének hiányában csak a választáson való összefogásra buzdított, ellenben Lengyel György, az MPP megyei elnöke, éppen a helyi viszonyok alapos ismeretére hivatkozva, és a Lórántffy gimnázium sportpályájának, illetve a gencsi üggyel párhuzamot vonva úgy vélte, meg kellene vizsgálni a történteket „pszichiátriai összefüggésekben is”. Rákosi Jenő, a KREK főjegyzőjének felvetése nyomán a megjelentek megszavazták az indítványt, hogy „a gyülekezetet megosztó” presbiterek, gyülekezeti tagok ellen kezdjenek fegyelmi vizsgálatot. A megbeszélés üzenetét Ványi Attila gondnok, majd Tőkés László fogalmazta meg: a templom ajtaja mindenki előtt nyitva áll továbbra is.

A másik fél is kitart álláspontja mellett
Miközben az érsemjéni református templomban istentisztelet, illetve megbeszélés zajlott, a kultúrház előtt a Fülöp János lelkész távozását kérők demonstráltak. Véleményüket Balazsi József polgármester foglalta össze.

„Ne vigyük a templomba a politikát” „Követeljük az érsemjéni ügy igazságos kivizsgálását” „Magyar összefogás = érsemjéni széthúzás” „Kérjük a képviselő urat (Tőkés Lászlót, mint EU-képviselőt – szerz.megj.) hallgassa meg az érsemjéni reformátusokat” „Követeljük, hogy a zsinat-presbiteri elv nyerje el az igazi szerepét az egyház vezetésében! Követeljük, vizsgálják felül, helyes-e egy lelkipásztort nyugdíjazásáig egy gyülekezetre erőszakolni, azzal az egyszerű érvvel, hogy meg lett választva! Kérjük, határozzanak, hogy egy lelkipásztor is egy mandátumra legyen megválasztva, úgy, mint a püspök. Kérjük magyar református egyházunk bölcs vezetőit, hogy most, amikor úgy néz ki, hogy sikerül egyesíteni, amit Trianon szétszakított, ne engedjék, hogy olyan papok szétszakítsák, akik nem méltók a lelkipásztori címet viselni.” Ezek voltak azok a követelések, amelyek a kultúrház elől a templomban is hallhatóan ismétlődtek.

Lemondanának választójogukról
Balazsi József polgármester szerint nem hallgatják meg álláspontjukat, és Fülöp János az, aki nem keresi a megbékélést. Amíg ő a tiszteletes, addig nem mennekvissza a templomba, szögezte le, és mint megoldás elfogadják, ha más lelkészt úgy neveznek ki Semjénbe, hogy ők választási jogukról is lemondanak. Egy másik templom építésével kapcsolatban: a „megújulást keresők csoportja” kéréssel fordult az önkormányzathoz területet kérve rá, ezt elvben a 9 RMDSZ-es tanácsos jóváhagyta, négyen tartózkodtak. Az önkormányzat ezt követően kérte az egyházkerületet, mondja meg, milyen további lépések szükségesek. Elszántak rá, hogy a tervet végig vigyék, ha más megoldást nem látnak, de nem szívesen teszik, fogalmazott Balazsi József.

Forrás: Erdély Online



Hozzászólások (1)
RSS hozzászólások
1. Írta: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. (Vendégként) - 2011. március 31. 01:21
mindent meg lehet valtoztatni bojtel es imaval ha szeretet nincs semik vagytok az UR kozel fogjatok ossze e terjetek ISTENHEZ most nincs ido semire csak imadkozni a JO ISTEN adjon bekeseget kozttek
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése