Jobbik: közel 15%! Szép volt fiúk!
2009. június 07. vasárnap 22:54
A jobbikra
A jobbikra
Az adatok teljes feldolgozottsága után bátran kijelenhetjük, a Jobbik lett a második erő Magyarországon. A maga 14, 77 százalékos eredményével csak alig marad le a kormánypártként és köztörvényes tolvajalakulatként milliárdokból kampányoló MSZP mögött. A szocionisták 17, 37 százalékot értek el, alig többet mint a Jobbik, aki vidéken számos helyen megelőzte őket. A Zsidesz, ahogy az várható volt, elsöprő fölénnyel nyerte meg az idei EP-választást, Orbán Viktor mohósága is kielégíttetett, megszerezték a szavazatok több mint felét. A zsidópárt nem jutott be, hatodik lett a sorrendben! Kíváncsian várjuk, hogy milyen hatással lesz ez majd a belpolitikára, leváltják-e idő előtt Libajnaiék tolvajbandáját Viktorék, vagy várnak vele jövő tavaszig. Mi úgy hisszük ez utóbbi fog megvalósulni, amiből kifolyólag vélhetően több magyar embernek nyílik majd ki a szeme. A Jobbik kitűnő szereplése megerősítheti a tábort és hitet adhat sok bizonytalan magyarnak: van egy erő, aki őket képviseli, nem kell félni tőlük. A Jobbikkal szemben felmutatott démonizálás, amit a sajtóorgánumok túlnyomó többsége követett és vélhetően követni fog, veszíthet az erejéből. A magyar emberek mától fogva biztosan tudhatják, van egy párt, amelyik őket képviseli. Szerkesztőségünk gratulál Morvai Krisztinának és Vona Gábornak valamint az összes Jobbikosnak és szimpatizánsnak és megköszöni minden magyarnak, aki a Jobbikra szavazott. Szép volt fiúk, szebb jövőt!


VÉGEREDMÉNY:
1 FIDESZ-KDNP 1 628 570 szavazat, 56,37%
2 SZDSZ 62 344 szavazat 2,16%
3 MCF ROMA Ö. 13 440 szavazat 0,47%
4 MUNKÁSPÁRT 27 818 szavazat, 0,96%
5 MSZP 501 967 szavazat, 17,37%
6 JOBBIK 426 746 szavazat, 14,77%
7 LMP-HP 75 066 szavazat, 2,60%
8 MDF 153 172 szavazat, 5,30%


A vidéki eredményeket böngészve az már világosan látszik, hogy Kelet-Magyarországon a Jobbik a második erő. A Jobbik számtalan helyen megverte az MSZP-t Pest, Nógrád, Heves, Borsod, Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun megyében!

21.35: Az erősen cigányfertőzöttTiszavasváriban, Rakamazon, és Tiszalökön Jobbik siker! Az MSZP és a Fidesz előtt végzett az első helyen! Vác 27-es számú választókörzetében a Jobbik a második erő. Ózdon szintén a második, itt alig maradt el a milliárdokból kampányoló Zsidesztől. Ózdi eredmények: Fidesz: 36,5%, Jobbik: 31,6%, Mszp: 22,4%. Jásziványban szintén a második helyen végzett a Jobbik, eredmények innen: Fidesz:41.46%, JOBBIK:30.89°%, Mszp:21.95%. Sülysáp: Jobbik:17.32, második helyezett. Szarvasról írta bajtársunk, hogy 35-40 százalék körül van a Jobbik, második helyen. A megyében az eddigi adatok szerint 10 % körül van a legrosszabb eredmény. A Jobbik Pilisen 10-ből 7 körzetben megverte az MSZP-t, 2-ben döntetlennel zárult, míg egyben az MSZP ment 10 szavazattal. Mintegy 420 szavazattal a Jobbik lett a második erő, első helyen a FIDESZ áll. Mint az látható, vidéken a Jobbik a második erő, Szabolcs és Nógrád megyékben taroltak a radikálisok. Debrecenben is több helyen a Fideszt a Jobbik követi. (Kuruc.info)

21.25: A megalázó vereség ellenére a szocialistáknál nincs napirenden az előrehozott választás. Kiss Péter úgy fogalmazott, az ország érdeke, hogy a válságkezelő intézkedéseket végigvigyék. Na, szükséges-e ezt lefordítanom magyarra? Annyit tesz, hogy: nem adjuk a kormányrudat, amíg erővel ki nem veszik a kezünkből, muszáj még rabolnunk, mert vélhetően évtizedekig nem jutunk majd kormányra. Kell a pénz a szűkösebb időkre. Így kell értelmezni egy cionbolsevik szavait. (Geyer)

21.25: A Kuruc.info úgy értesült, hogy Hajdúnánáson 18%-ot szerzett a Jobbik, 1 szavazókerületet kivéve mindegyikben megelőzte az MSZP-t! Történelmet írunk?

21.20:
A szavazatok viszonylag nagy, hetvenszázalékos feldolgozottságánál a Fidesznél úgy számolnak, hogy az MDF pár tizedszázalékkal öt százalék felett áll. Ha Bokros Lajos bejut, akkor az egy MDF-es mandátum mellett a Fidesznek 14, az MSZP-nek 4, a Jobbiknak három képviselője lesz. Azaz a bajszos terminátor elvisz egy Zsideszes mandátumot. Cionisták egymás közt..

21.05: A Fideszben a szavazatok feldolgozottságának nagyjából a felénél állítólag azzal számolnak, hogy 15 képviselőjük lesz, négy MSZP-s jut az EP-be és hárman a Jobbiktól. Az MDF a bejutás határán van, ha lesz mandátumuk, akkor vagy a Fidesztől vagy az MSZP-től vesznek el egy mandátumot - írja a cionistákkal jó kapcsolatokat ápoló Zsindex. Amennyiben ez igaz, akkor túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Jobbik második erővé lépett elő, hisz a milliárdos vagyonból - amit nem mellesleg tőlünk loptak el - kampányoló MSZP csak eggyel több mandátumra esélyes.

21.00: A vörös Komlón 11,2%, Magyarszéken 13,5% a Jobbik - írta meg nekünk egy bennfentes olvasónk. Bizakodunk!

21.00: A szavazókörök fele már leadta a jegyzőkönyveket.

20.20:
Undorító! Nioncs jobb szó arra, amit a Zsidesz művel. Schöpflin György fideszes EP-képviselő azt mondta, ha kiesik az SZDSZ az EP-ből, neki hiányozni fog Szent-Iványi István (az SZDSZ listavezetője). Azt ugye tudtuk, hogy a Zsidesznek és az SZDSZ-nek közösek a gyökerei, de akkor a magát nemzetiszínűnek lefestő párt miért nem tud örülni a saját eredményeinek, miért kell még most is a Jobbikba rúgnia? Schöpflin György ugyanis kijelentette: semmilyen együttműködést nem tud elképzelni a Jobbikkal. Igen, így védi a magyar érdekeket a Zsidesz.

20.10:
"Az alacsony részvételi arány annak is köszönhető, hogy a pártok az európai parlamenti kampányban nem beszéltek a választások lényegéről, az Európai Unióról" - mondta a saját agyméretét már a vezetéknevével is eláruló Herényi Károly. Az MDF kivételével - tette hozzá. Na persze... Az Unióból érkező pénzek lenyúlása és a brancsbeli képviselők közötti szétosztása talán nem uniós téma.

19.50: Orbán Viktor nem tudja leplezni kapzsi szándékát, kijelentette, a szavazatok több mint felét szeretné megszerezni. Mindezt azért, hogy új európai rekordot állítson fel. Igazán komolyan veszi a választást...

19.40: A pártok megkezdték sajtótájékoztatóikat. A szocionisták boszorkánykülsejű jelöltje, Göncz Kinga szerint az alacsony részvétel oka az, hogy belpolitikai sárdobálássá alakult a kampány és nem arról szólt, hogy a képviselőknek mi lesz a feladatuk az EP-ben. Nos, meglepő lenne, ha Kinga Gönczová önkritikát gyakorolt volna, beismerve, hogy kormányzásuk is oka lehet annak, hogy az emberek kiábrándultak a politikából. Egyébként a helyében én hallgatnék, hisz magasabb részvétel esetén könnyen lehet, hogy gyengébb eredményt értek volna el a komcsik. A zsidópárt Hornja, a Gábor elkeseredett, hogy, idézem: "olyan országban kell élnünk, ahol a neonácik 10%-kot érhetnek el a választáson". Bár lehet, hogy nem idéztem pontosan, mindenesetre a lényege ez volt a szavainak. Elkeseredése érthető, és mi szívből örülünk annak, hogy Horn Gábor nem vídám. A jelek szerint a szélsőliberális zsidópárt nem szerzett egy mandátumot sem. Horn hozzátette: az eredményeknek még belpolitikai tétje is lehet. Nos, mi nem bánnánk. Balczó Zoltán szerint a párt bizakodó, a hangulat nyugodt, várják az eredményeket.

19.30: A Szonda Ipsos szerint a Jobbiknak két helyet sikerült megszereznie, míg a Zsideszes háttérrel működő Századvég szerint csak egy mandátumhoz jutottak Vonáék. Jó hír, hogy egyik közvélemény-kutató cég szerint sem jut be az SZDSZ.

Szonda: Fidesz: Fidesz 16, MSZP 4, Jobbik 2 mandátum

Századvég: Fidesz 17, az MSZP 4, a Jobbik 1 mandátum

Korábban írtuk: Ma 6-19 óráig lehetett szavazni. A legutóbbi, 18:30-as összesítés szerint addig a választásra jogosultak 34.9%-a választott. A mai nap erősebben indult, de vélhetően az idő rosszra fordulása nagy szerepet játszik a gyengülésben. Ide kattintva megyénkénti bontásban is megtekinthetőek az adatok.

A mai részvételi adatok:
7.00: 1,07%
9.00: 6,03%
11.00: 13,77%
13.00: 19,40%
15.00: 24,09%
17.00: 30,25%
18.30: 34,9%
Teljes részvétel:


Viszonyítás az 5 évvel korábbihoz
Az összesítések közel fél órás feldolgozás után kerülnek fel ugyanolyan időpontokban, mint a legutóbbi, 2004-es EP-választáskor, így ahhoz lehet viszonyítani. Az SZDSZ bázisának számító Budapesten alacsonyabb a részvétel, mint legutóbb, Kelet-Magyarországon (a Jobbik bázisa) viszont nőtt a korábbi választáshoz képest.

7.00: 0,90%
9.00: 5,45%
11.00: 13,75%
13.00: 19,90%
15.00: 25,50%
17.00: 32,25%
18.30: 36,89%
Teljes részvétel: 38,50%

Forrás: kuruc.info


Hozzászólások (2)
RSS hozzászólások
1. Írta: turo kisztina (Vendégként) - 2009. szeptember 23. 20:02
arrow citrom
2. Írta: turo kisztina (Vendégként) - 2009. szeptember 23. 20:04
arrow e-mail cim
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése