| 2009. június 08. hétfő 10:26 |
A vasárnap esti EP-választás eredményei csak a sikeres kezdetét jelentik az erdélyi magyarság összefogásának és együttműködésnek, jelentette be Nagyváradon Tőkés László, nem sokkal az exit poll eredmények közzététele után.
Körülbelül egy órával a vasárnap este kilenc órakor közzétett exit poll eredmények nyilvánosságra hozása után adott sajtónyilatkozatot nagyváradi kampányszékhelyén és parlamenti irodájában Tőkés László, a Magyar Összefogás Listájának listavezetője. „Az előzetes becslések alapján elmondhatjuk, hogy sikeresnek nevezhető az Összefogás Listája” - kezdte az értékelést az EP-képviselő, aki újabb mandátumot nyert. „Ez az eredmény 1989-et juttatja eszembe, bár akkor egészen más körülmények között sikerült eredményesnek lennünk. Döntésünk az összefogás listájával kapcsolatban helyesnek bizonyult. Politikiai érettségről tettek bizonyságot a választók, amikor ezt az összefogást támogatták, ugyanakkor erkölcsi érettségre is vall, hogy a jobb, vagy baloldalról érkező, sokszor nemtelen bírálatok ellenére támogatták az összefogás listáját. A mostani összetett eredmény aránylagosan meghaladja a 2007-es eredményt. 2007-ben működött a demokratikus verseny köztem és az RMDSZ jelöltjei között, most viszont a belső demokrácia valósult meg az EMNT és az RMDSZ összefogása révén. Eszembe jut 2004 december 5-e is, hiszen olyan választás volt ez, amelyen józan ítélőképességű emberek nem mondhattak nemet, mert úgy ahogy nem lehetett nemet mondani a kettős állampolgárságra, ugyanúgy nem lehet nemet mondani a magyar összefogásra, és az erős európai képviseletre sem.”
Köszönet Orbánnak
Majd így foltatta Tőkés László : „Köszönetet mondok a FIDESZ elnökének, Orbán Viktornak, aki eredményünkhöz jelentős mértékben hozzájárult a korteshandjáratban való részvétele által. Külön gratulálok neki a Fidesz győzelméhez. A Fidesz elsöprő győzelmet aratott Magyarországon, lenullázta a mostani MSZP-SZDSZ kormányt, de a felvidéki magyarok is hozták a formájukat, és ezáltal egy konvergens irányba mutató győzelmet könyvelhetünk el Kárpát-medencei szinten. Orbán Viktort idézve egy kisebbség életrevalóságát az bizonyítja, hogyan tudja mozgósítani a választóit. Az a mozgósítás bekövetkezett és egy kisebbségi többletről számolhatok be. Már gondolunk a folytatásra, mert ez a választás csak a nyitánya volt a magyar összefogásnak, hiszen folytatjuk a munkát az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumban, mert azt az erdélyi magyar rendszerváltozást, amelyre vállalkoztunk, szükséges gyakorlatba ültetni.”
Pap István
Forrás: Erdély Online
|