Botrány: feljavította a diákok jegyeit
2009. június 16. kedd 11:42
Szatmár megye - A szatmárnémeti Avram Iancu Általános Iskola román szakos tanárnője úgy "segített" tanítványain, hogy a VII. és VIII. osztályos diákok egységes félévi dolgozatait "kiegészítette", hogy azok nagyobb osztályzatot érjenek el.

Az érettségire is kihat
Az érettségire is kihat

A pedagógus akkor bukott le, amikor a dolgozatok szúrópróbaszerű javítása során feltűnt, hogy vannak benne más színű tollal írt kiegészítések. Ez az eset számít a legnagyobb botránynak, mely az egységes félévi történetében Szatmár megyében napvilágra került. A megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsa javasolta az iskolának, hogy bontsa fel az illető tanár munkaszerződését. Az érintett pedagógus jelenleg betegszabadságát tölti, így a tanintézmény vezetése nem tudja felbontani a munkaszerződést. Kónya László főtanfelügyelő–helyettes kérdésünkre elmondta, ilyen vétség esetén a szabályzat szerint egy év után már kérheti az érintett tanár, hogy visszavegyék állásába, ám előtte versenyvizsgáznia kell. „Ahhoz, hogy versenyvizsgázhasson, engedélyt kell kérnie, valamint le kell adnia egy ún. erkölcsi bizonyítványt, hogy az eltelt év alatt hol dolgozott” — folytatta Kónya László. Elmondta, hasonló súlyú eset megyénkben még nem volt, de kisebb szabálytalanságok esetén az érintett tanárok önként lemondtak állásukról, nem úgy, mint ebben az esetben. Kónya hozzátette, akarata ellenére senkit nem tudnak leváltani, mivel sok esetben a törvény a munkavállalót és nem a munkáltatót védi. Az ügy hatására az érettségi vizsgabizottságokat és javítótanárokat is szigorúbban ellenőrzik majd a vizsgabizottságok elnökei.

Forrás: Erdély Online


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése