Generáljuk a koldulást
2009. július 10. péntek 08:31
Szatmár megye - A Szatmár megyei csendőrök munkájuk során elsődleges szempontnak a civilizált életkörülmények és a közbiztonság megteremtését tartják.

Koldulás
Koldulás

A Szatmár Megyei Csendőrség parancsnoka, Avram Gheorghe alezredes csütörtökön sajtótájékoztató keretében elmondta, hogy a koldulás megfékezésére tett erőfeszítéseik hiábavalóak, mert a lakosság generálja ezt a jelenséget azáltal, hogy szánalomból pénzt ad a koldusoknak, akik nagyobb bevételhez jutnak a könyöradományok révén, mint az adakozók. Arra kér mindenkit, hogy ne támogassa tovább ezt a jelenséget, mert így nem tudnak hatékonyan fellépni ez ellen.

A feketekereskedelem visszaszorítására irányuló munkájukkal kapcsolatban Avram elmondta, több munkatársukat megfenyegették azok a csempészek, akiknek a tevékenységeit megzavarták azzal, hogy lefoglalták áruikat. A parancsnok elmondta, ők nem riadnak meg a fenyegetésektől, és munkájukat ezután még nagyobb hatékonysággal végzik majd.

Fél év adatai
A csendőrök az év első felében 1922 bevetésen vettek részt, mely a tavalyi év hasonló időszakához képest 802-vel több. A megemelkedett riasztás annak tudható be, hogy megnőtt azon tolvajok száma, akik élelmiszert, gabonát lopnak, illetve kis összegű készpénzért törnek be. Munkájuk során 508 személyt írásos figyelmeztetésben részesítettek, 81 bűncselekményt derítettek fel, 1707 pénzbüntetést osztottak ki 558 180 lej összértékben és 65 101 lejnek megfelelő javakat foglaltak le. A csendőrség együttműködik a közjóért és közbiztonságért felelős intézményekkel, így 345 esetben a rendőrséggel, 54 esetben a halgazdálkodási felügyelettel, 64 esetben az erdészeti hivatallal és 320 ügyben más közintézménnyel szerveztek közös akciókat. Az Utca 2009 elnevezésű kampányban, melynek célja az, hogy a lakosság visszanyerje bizalmát a közrendért felelős szervekben, együttműködnek a rendőrség munkatársaival, így napi rendszerességgel 40 csendőr járőrözik a közös egységekben Szatmárnémeti, Tasnád és Avasfelsőfalu utcáin.

Sógor Beáta

Forrás: Erdély Online



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése