Beégtek a zsidók: 3 nap alatt több aláírás gyűlt össze a Jobbik mellett, mint 2 hónap alatt ellenük
2009. augusztus 09. vasárnap 20:03
Két hónap alatt, hatalmas médiatámogatással tizenötezer (fantom)aláírást sem tudott összegyűjteni össze az interneten a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom (MMM) nevű zsidó kezdeményezés azzal a céllal, hogy nyilvánosan elhatárolódjanak az Európai Parlamentbe három képviselőt juttató Jobbiktól és annak politikájától (Közben meg pártjuktól, az SZDSZ-től az egész ország elhatárolódott az EP-választás során, a Jobbik pedig 428 ezer voksot szerzett.) - írtuk korábban.

Image

Habár az EP-választás eredménye, az SZDSZ nevű gyűlöletpárt lebőgése magáért beszél, azért ismét sikerült a porba döngölni kaftánékat. Az ÉN nevemben nevű kezdeményezés során ugyanis nem egészen három nap alatt több, mint húszezer aláírás gyűlt össze a Jobbik mellett. Úgy, hogy a fősodratú médiában a korábbi kajmán kezdeményezéssel szemben ezt nem hogy nem reklámozták agyon, hanem még szó sem volt róla (egyelőre). És hozzá kell tenni, hogy míg az antimagyar oldalnál nem volt semmi szűrő, itt emailben kell visszaigazolni, tehát jóval kevesebb esély van a visszaélésre. Ismét eldőlt, hogy melyik oldalon állnak többen... Az alábbi címen még mindig aláírhatunk.

www.azennevemben.hu

Magyari

Kapcsolódó cikkek:

Forrás: kuruc.info


Hozzászólások (1)
RSS hozzászólások
1. Írta: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. (Vendégként) - 2009. október 07. 22:50
Ezek méjobban befognak égni mikor közössen bedobjuk öket a krematóriumba ahova a Hitler szánta. Remélem értitek összekell fogni. Ha löni kell szoljatok szivessen megyek. Itt a MAGYAR az első . Löfegyverekhez értek. Szivessssen lövök zsidót vagy aki a népem ellen van. Nekem már mindeggy. Nekünk már nem de a gyerekeinknek jobblehet. Sziasztok.
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése