Megszünteti a román kormány az 1989-es forradalom ügyeivel kapcsolatos iratok titkosítását
2010. március 11. csütörtök 20:50
Megszüntetik azoknak az iratoknak a titkosságát, amelyek az 1989-es romániai forradalom idején történt cselekményekkel kapcsolatosak - jelentette be kedden a bukaresti kormány. "A döntés értelmében megszűnik azoknak az utolsó dokumentumoknak a titkossága, amelyeken az államtitok, a szigorúan titkos, vagy titkos jelzés szerepel az 1989-es forradalommal összefüggésben"- áll a kormány sajtóközleményében.

Image

A forradalom 1989. december 15-i, temesvári kezdete, vagyis a Tőkés László és családja kilakoltatása elleni tiltakozás és Nicolae Ceausescu valamint felesége december 25-i kivégzése között hivatalos adatok szerint 1.104 ember halt meg, és több mint háromezren pedig megsebesültek.

Két évtized múltán az ügyészek 48 halálesetet és 150 ember megsebesülésének körülményeit még vizsgálják. Az Emil Boc miniszterelnök által aláírt keddi kormányközlemény szerint "fontos lépés történik annak érdekében, hogy az 1989-es forradalom áttekinthetőbbé váljon az állam szándékai szerint".

Az egykori áldozatok képviselő szervezetek, csoportok régóta követelik a teljes és korlátozás nélküli hozzáférést a dokumentumokhoz, és az akkori rezsim felelőseinek megbüntetését. A hivatalos adatok szerint csaknem 250 embert, köztük a Ceausescu-rezsim több volt tábornokát, és a Kommunista Párt Központi Bizottságának egykori tagját állították bíróság elé az 1989-es forradalom idején játszott szerepük miatt.

Forrás: Erdély Online



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése