Az olimpiai láng megérkezett Thaiföldre
2008. április 18. péntek 13:10
Az olimpiai láng péntek reggel megérkezett Thaiföldre, szigorú biztonsági intézkedések közepette, és a bangkoki repülőtérről rögtön egy luxusszállodába szállították, ahol Szirindhorn thaiföldi koronaherceg fogadja majd ünnepélyesen.

A bangkoki váltófutás közvetlenül az ünnepélyes fogadás után kezdődik, és a bangkoki kínai negyedből az aranytornyú volt királyi palota előtti nagy felvonulási térig tart 10 és fél kilométeren át.

Egy jelentős japán buddhista templom vezetése bejelentette, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem hajlandók fogadni az olimpiai lángot annak japán váltófutásán - közölte Sinohara Kunihiko, Nagano városnak az olimpiai láng ottani útját szervező bizottsága főtitkára. Eredetileg a Zenkodzsi-templomnál lett volna a váltófutás startja április 26-án, de máshova helyezik át. Egy másik tisztségviselő elmondta, hogy a szerzetesek a templom és a hívek biztonsága érdekében döntöttek így.

A Jiji Press hírügynökség azonban idézett egy névtelenül nyilatkozó papot, aki elmondta, hogy a tibeti szerzetesekkel való szolidaritásból nem fogadják a pekingi olimpia lángját.

Forrás: MTI


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése