"Világosság fiai" - Püspöki kiállás Orbánék mellett
2012. január 24. kedd 20:57
A Magyarország elleni vádak okairól értekezett a katolikus hetilap legújabb számában Székely János püspök. Szerinte az a világ baja velünk, hogy a magyar alaptörvény Isten nevével kezdődik, védi a magzati életet és a különneműek házasságát, és különadót vetett ki a bankokra. Igaz, a törvényalkotásba hibák is csúsztak.

Az Új Ember című katolikus hetilap vasárnap megjelent számának címlapján olvasható Székely János püspök írása a Magyarország elleni külföldi vádak okairól. A szöveg János evangéliumából vett jézusi idézettel indul: "Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt nálatok" (Jn 15,18), ami sokat elárul a szerző külhoni kritikákkal kapcsolatos attitűdjéről.

Az országunkat ért nemzetközi össztűz a püspök megfogalmazásában gyűlöletből fakad, melynek fő oka, hogy a magyar kormány (amit a püspök hazánkkal azonosít) alapvető emberi értékek mellé állt. Ezek közé sorolja a szerző, hogy a tavaly áprilisban elfogadott, január elseje óta hatályos alaptörvény Isten nevével kezdődik.

Székely püspök szerint az is szúrja a külföld arctalan kritikusainak szemét, hogy az alaptörvény hangsúlyozza a házasság férfi és nő közötti életszövetségét és a magzati élet védelmét. Hozzáteszi: nyilván sokaknak az sem tetszik, hogy az alaptörvény a gyermeknevelés kiadásainak figyelembevételével állapíttatja meg az adó mértékét. 

Fentiek után említi a püspök az egyik legsúlyosabb okot, a bankokra kivetett átmeneti különadókat, amely "aggodalommal tölti el a pénzvilág urait, nehogy a példa ragadós legyen". 

A szerző ezt követően viszonylag hosszabb terjedelemben értekezik a szintén sokak által bírált, tavaly elfogadott egyházi törvényről, amely 14 felekezetet leszámítva, januártól az összes többitől megvonta az egyházi státuszt.  

A szerző az írás hátralévő részében kisebb kormányzati hibákat is említ, mint a média- vagy a jegybanktörvény, ám meglátása szerint apróbb változtatásokkal minden korrigálható. Az a fontos csupán, hogy "a külső támadásokat higgadtan, adott esetben kellő ügyességgel kell megpróbálni kivédeni". A püspök még azt is előrevetíti, hogy szükség esetén az MNB fel fogja használni az ország valutatartalékát az adósság finanszírozására, így aztán "ellenszélben is ki tud tartani".

Zárszóként pedig azt írja: "legyünk a Világosság fiai, egy igazabb, emberibb világ építői".

Forrás: stop.hu



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése