Részegen elaludt a lúzer betörő - elfogták
2008. szeptember 21. vasárnap 22:50
Egy régóta körözött bűnözőt fogtak el a rendőrök Düsseldorfban. Nem volt nehéz dolguk – békésen szundikált az autójában. Rablások sorozata miatt kereste a düsseldorfi rendőrség azt a bűnözőt, akit a napokban sikerült letartóztatni.

A betörő aktuális sikeres akcióját ünnepelte meg egy üveg pezsgő elfogyasztásával, majd az italtól annyira elálmosodott, hogy a kormányra dőlve aludt egyet kocsijában. Elég súlyos hiba volt, ugyanis a járókelők azt hitték, rosszul van, és rendőrt hívtak - adta hírül az MTI. A szervek alig hittek a szemüknek: nem akarták elhinni, hogy így bukik le egy régóta keresett csirkefogó.

A rendőrök legalább olyan szerencsések voltak, mint Frank Drebin, a Csupasz pisztoly hadnagya, aki több veszélyes bűnözőt is úgy fogott el, hogy véletlenül épp őket ütötte el kocsijával.

Amúgy számos példa akad az alkoholtartalmú italok iránt vonzódó, majd emiatt lebukó betörőkre is, és nem csak a filmekben. Az oroszországi Kirovban a 2000-es évek elején egy férfi bravúrosan kirabolt egy lakást: a háztetőről kötél nélkül leereszkedett egy kilencedik emeleti erkélyre, és úgy ment be az épületbe. Már minden értékes tárgy a kezében volt, és épp távozni készült, amikor észrevett egy üveg vodkát a konyhaasztalon. Azon nyomban el is fogyasztotta az oroszok közében oly népszerű italt, csakhogy közben hazaértek a lakók, és rendőrt hívtak.


Egy szintén sikertelen kolléga

Ekkora lúzerségért nem is kell Kirovig menni: 2006-ban a Magyar Televízió székházának ostroma során egy férfi Rudi Zoltán tévéelnöki irodájában talált egy üveg viszkit, és ő is a helyben fogyasztás mellett döntött. Reggel a biztonsági őrök még ott találták őt a szobában: a békésen szunyókált a kanapén.

Forrás: Zoom


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése