| Egyedülálló Shakespeare-gyűjteményt kap a Globe színház |
| 2008. november 09. vasárnap 10:50 | ||||
Felbecsülhetetlen értékű Shakespeare-műveket kap a tizenhatodik században élt drámaíró nevét viselő színház - jelentette pénteken a BBC brit közszolgálati média internetes oldalán. A londoni Shakespeare's Globe az eredeti Globe színház helyén épült fel egy amerikai színész és rendező kezdeményezésére. Az értékes gyűjteményt szintén egy amerikai ajánlotta fel a színház könyvtárának egy csütörtöki adománygyűjtő esten, New Yorkban.![]() William Shakespeare Wolfson azt mondta, szerencsésnek tartja magát, amiért olyan nagyszerű helyet talált a kollekciónak, mint a Globe. Sok gyűjtemény darabjaira hullik ugyanis a gyűjtő halála után, de a Shakespeare-művek méltó helyre kerülnek, ahol egyben megőrzik a kollekciót - tette hozzá. Peter Kyle, az intézmény ügyvezető igazgatója azt mondta, nagyon örülnek a csodás kollekciónak, amit az új könyvtárban fognak megfelelő módon elhelyezni. Az esten, amelyen Wolfson a felajánlást tette, éppen az új kutatóközpont és könyvtár felépítésére gyűjtöttek. Bár sosem becsülték fel a műveket, a BBC úgy tudja, vannak olyan darabok a gyűjteményben, amelyek egyedül is egymillió fontot (322 millió forintot) érnek. ![]() A Londoni, Globe színház A Shakespeare's Globe Sam Wanamaker amerikai színész és rendező kezdeményezésére épült, 1997-ben készült el, Wanamaker halála után négy évvel. Forrás: HírTV
Új hozzászólás írása | ||||