Súlyos sérülést szenvedett Buzsáky
2008. november 14. péntek 09:24
Biztosan nem lép pályára az idei szezonban Buzsáky Ákos, az angol másodosztályban szereplő Queens Park Rangers magyar középpályása, miután kiderült, rendkívül súlyos sérülést szenvedett a szerda esti, Manchester United elleni Ligakupa mérkőzésen. A válogatott labdarúgóra 6-9 hónap kihagyás vár.

Buzsáky az Old Traffordon vívott mérkőzés 33. percében sérült meg. A légióst még az éjjel megvizsgálták a csapat orvosai, így kiderült, súlyosabb a sérülés, mint először gondolták. Buzsákynak legalább hat hónapot kell kihagynia, de elképzelhető, hogy kilenc hónapig sem léphet majd pályára, így az idei szezonban már biztosan nem játszhat.

Paul Hunter, a csapat főorvosának elmondása szerint Buzsákynak a keresztszalagja sérült meg, illetve a térde is kifordult, így hosszú ideig lesz harcképtelen. A következő napokban meg is műtik majd a középpályást.

Gareth Ainsworth, a QPR menedzsere is kesergett a sérülés miatt: „nagy veszteség ez a csapatnak, Ákos ugyanis egyedülálló tehetség. Épp most kezdte visszanyerni bombaformáját, miután több hetet hagyott ki a szezon elején bokasérülése miatt.”

Forrás: HírTV


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése