Regisztráljon most!
2012. május 23., szerda - Dezső
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow IT-Tech arrow Másodszor tárgyalt a Microsoft és a Yahoo
Másodszor tárgyalt a Microsoft és a Yahoo Nyomtatás E-mail
2008. április 07. hétfő 14:12
Egy hónappal az első találkozót követően a két cég illetékesei a második kört is lefutották, ám az esetleges egyesülés kérdésében továbbra sem jutottak előre. A probléma még mindig a felvásárlási ár.

42 milliárd dollár a Yahoo-ért?
42 milliárd dollár a Yahoo-ért?
A Wall Street Journal értesülése szerint a napokban újabb sikertelen tárgyalásokra került sor a Microsoft és a Yahoo vezetése között. Ezt a vállalatokhoz közel álló források elmondása alapján a keresőcég főhadiszállásán rendezték meg, ám az eredmény ezúttal is elmaradt. Továbbra sem sikerül ugyanis megállapodni a mindkét fél számára elfogadható árban.

A részleteket kiszivárogtató forrás szerint a Microsoft nem mutatkozott hajlandónak megemelni az eredetileg felkínált felvásárlási árat, márpedig a Yahoo enélkül nem kíván előrelépni az ügyben. Ezt annak idején, még februárban a cég vezetése egyértelműen elutasította, és a jelek szerint nem látnak semmi okot arra, hogy ugyanazon feltételek alapján folytassák az egyeztetéseket. A szoftvercég eközben a külső elemzők szerint valószínűleg arra számít, hogy a lassú amerikai gazdaság miatt tovább romlik a Yahoo eredménye, emiatt pedig a nagyobb részvényesek egyre nagyobb nyomást gyakorolnak majd a cég vezetésére.

Egyedül ez a belső nyomás kényszerítheti a keresőcéget arra, hogy engedjen igényeiből és elfogadja az eredeti, 45 milliárd dolláros árat - amely a részvényárfolyam változása miatt időközben 42 milliárdra csökkent. Az esetleges felvásárlást az sem segíti, hogy a szakértők szerint a jelenlegi helyzetben nagyon nehéz végrehajtani az ilyen akciókat, már csak azért is, mert még a legnagyobb vállalatok is nehezen jutnak hitelhez, a gazdasági hangulat a mélypont felé közelít a tengerentúlon.

Az áttörés tehát elmaradt, az eddigi menetrend alapján minden bizonnyal 3-4 héten belül kerül sor a következő fordulóra - meglátjuk, mennyiben változik a felek álláspontja.

Forrás: SG


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
15°C 15°C
15°C -1°C
13°C 15°C
14°C 14°C
20°C 14°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az it-tech rovat hírei
2011. szeptember 11. vasárnap 23:18
Az Opel kétüléses tanulmányának meghajtásáról egy elektromotor gondoskodik, melynek hatótávolsága 95 kilométer, végsebessége pedig 120 km/óra. A Frankfurti... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 22.. május 23.
EUREUR4.44524.4452=
HUF100 HUF1.49741.4974=
USDUSD3.48173.4817=
XAUXAU176.3513176.3513=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés