Regisztráljon most!
2012. május 23., szerda - Dezső
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow IT-Tech arrow Több adatot termel az emberiség, mint amennyit tárolni képes
Több adatot termel az emberiség, mint amennyit tárolni képes Nyomtatás E-mail
2008. március 23. vasárnap 12:23
Úgy tűnik, az adattárolók értékesítése jó üzlet marad a jövőben is, az emberiség által termelt digitális információmennyiség növekedése ugyanis exponenciális pályán mozog -- legalábbis ezt állítja a IDC legfrissebb kutatása, melyet az EMC finanszírozott. A tárolók ugyanakkor egyre kevésbé a hardverről, sokkal inkább a szoftverről szólnak, véli Ákos György, az EMC hazai képviseletének vezetője, a növekvő adatmennyiség ellen pedig nem csak kapacitással, hanem ésszel is kell küzdeni.

A kedvezőtlen magyar makrogazdasági mutatók és pesszimista hangulat ellenére az EMC Magyarország a tavalyinál sokkal magasabb növekedési ütemet tervez, pedig a 2007-ben elért 26 százalékkal sem kell szégyenkeznie a cégnek. A vállalat a növekedés érdekében kétszeresére bővítette hazai csapatát, és Ákos elmondása szerint jó úton haladnak a negyedéves terv teljesítésével, mely a kitűzött éves árbevétel 18-20 százalékát képezi -- a negyedik negyedév hagyományosan rendkívül erős, a teljes forgalom több mint egyharmadát hozza. A hazai piac vezető szereplői közé tartozik még a HP és IBM.

Bár a külső tárolórendszerek piacának növekedése nem nevezhető szélsebesnek -- Magyarországon 2006-ban például 8,9 százalékkal 23 milliárd forintra bővült az IVSZ felmérése alapján, mely nem tartalmazza az önálló termékekként értékesített tároló- és dokumentumkezelési szoftverek több milliárdos piacát, sem az alkatrészként értékesített tárolóegységeket, meghajtókat --, a hosszú távú bővülés szinte garantáltnak tekinthető. Az IDC becslése szerint tavaly egyértelműen meghaladta már az emberiség által létrehozott új információtömeg a új adattárolók kapacitását -- nincs szó anomáliáról, az információk egy részét csak átmenetileg tároljuk, és nagy tömegben törlésre kerülnek korábbi adatok is, továbbá a meglévő tárolóeszközökön is rendelkezésre áll szabad kapacitás.

Ez a tendencia a jövőben erősödni fog, vélik az IDC-nél. Miközben 2007-ben világszerte 264 exabájt (milliárd gigabájt) új tárterület állt rendelkezésre és a produkált adattömeg 281 exabájtra rúgott, addig ez a szakadék 2011-ben kétszeresére duzzad a piackutató cég szerint, mikoris mintegy 1800 exabájt digitális információ keletkezik, miközben a leszállított kapacitás 900 exabájt körül alakul. Ezen a ponton érdemes megemlíteni, hogy Magyarország tárolóipari hatalom, az IVSZ adatai alapján 2006-ban 341 milliárd forint értékben exportáltunk csak külső tárolókat, az IBM mellett az EMC, a HP és a Sun egyes termékei is itthon készülnek.

Forrás: IDC, 2008
Forrás: IDC, 2008

A hagyományos bölcsességgel szemben nem az IT-rendszerek legjobb vevői, a telkók és bankok gerjesztik majd a legnagyobb keresletet tárolók iránt, hanem a médiaipar és egészségügy, ahol az informatizáltság növekedésével hatalmas tömegű adat válik digitálissá. Ákos példaként megemlítette, hogy a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen havonta 3 terabájt adat képződik -- egyetlen CT-felvétel például 30 megabájtra rúg, és egy vizsgálatkor több tucatnyi felvétel készül. A Sun Microsystems a napokban jelentette be, hogy az RTL Klub egy 724 terabájtig bővíthető szalagkönyvtárat vásárolt archiválás céllal.

Sok vállalatnál ugyanakkor pazarlóan bánnak a tárhellyel, ami különösen igaz a mai magyar helyzetre, mert "túl olcsó" a kapacitás, és a nyers adattömegek itthon még nem váltak kezelhetetlenné, mondta el Ákos. Rengeteg adatról feleslegesen készítenek mentést, mert vagy értéktelen (különösen a backupolt kliensekre jellemző), vagy az esetek többségében változatlan: az ilyen adatfeltérképezések alapján többnyire 70-90 százalékos arány jön ki, vagyis ennyi adat gyakorlatilag statikus, nem módosult hónapok alatt sem. Az EMC ráadásul rendelkezik ún. deduplikációs megoldással, mikor a mentett adatokat a fájlrendszer blokkjainak szintjén elemezve keres duplikációkat, és ezeket összevonja -- gyakorlatilag egy fájlrendszerszintű tömörítő algoritmusról beszélhetünk. Rendkívül hasznos olyan helyeken, ahol nagy tömegben képződnek szabványos dokumentumok, de például virtuális gépek mentéseinél is a vendég környezetek nagy része blokkszinten egyező, mondta el Ákos.

Bár rengeteg adatot igen rövid ideig tárolnak a berendezések (hálózati berendezések, biztonsági videofelvételek) és saját adatainkat egy jelentős részét mi magunk is csak átmenetileg őrizzük meg (rontott vagy feleslegessé vált fotók, videók, dokumentumokr megunt zenék), a tendencia jól jelzi a növekvő kapacitáséhséget, mely az adattömeg növekedésével egyúttal a menedzselhetőség iránt is erősödő igényt gerjeszt. Érdekesség, hogy miközben az IDC becslése szerint az adattömeg 70 százalékát egyének hozzák létre, addig 85 százalékát vállalatok kezelik. Gyors matematikával kikalkulálható, hogy e szerint személyes adattömegünk 80 százalékát cégek kezelik majd -- gondoljunk az olyan hostolt alkalmazások terjedésére, mint az e-mail, dokumentumkezelés, video- és képmegosztás.

Forrás: HWSW



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
16°C 15°C
16°C 0°C
14°C 15°C
14°C 16°C
20°C 15°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az it-tech rovat hírei
2011. szeptember 11. vasárnap 23:18
Az Opel kétüléses tanulmányának meghajtásáról egy elektromotor gondoskodik, melynek hatótávolsága 95 kilométer, végsebessége pedig 120 km/óra. A Frankfurti... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 22.. május 23.
EUREUR4.44524.4452=
HUF100 HUF1.49741.4974=
USDUSD3.48173.4817=
XAUXAU176.3513176.3513=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés