|
Átvilágítás csak az egyházon belül |
|
|
|
| 2009. július 13. hétfő 16:32 |
A Tőkés Lászlónak az átvilágításról szóló legutóbbi nyilatkozataira reagált szerkesztőségünknek Visky István, a Bihari Református Egyházmegye Lelkészértekezletének Elnöke.
 Visky István
„Úgy érzem, továbbra sem merünk szembenézni az alapkérdéssel: azzal, hogy az Egyház milyen módon rendezi a dolgait. A református egyház szembe kell nézzen a saját múltjával. Ez nem választható lehetősége, hanem kötelessége. Ennek viszont megvan a maga evangéliumi mértéke és módja. Ettől eltekinteni veszélyes és önpusztító dolog. A lelkészi kar nagyobbik része nem érintett ebben a kérdésben, mivel még gyermek volt 1989-ben, most viszont tisztán, egyéni érdekek befolyása nélkül szeretné látni a múltat és az Igazság megtalálását az Egyház számára egyedül járható evangéliumi módon tudja csak elfogadni.
Ettől nem válik sem kollaboránssá, sem bűnpártolóvá sem pedig egyház- és magyarságellenes posztkommunistává, sőt, püspök sem akar lenni, csupán józanságról tesz bizonyságot. A lelkészi kar nagyobbik része hisz abban, hogy az Egyházban egyházi módon is lehet a dolgokat rendezni, a szekuláris nyilvánosság segítségül hívása nélkül. A fiatalabb lelkésznemzedék mindebből, ami most itt folyik, alapvetően egy dolgot ért meg, hogy vannak lelkészek, akiket annak idején egyházi főhatóságuk magukra hagyott és kiszolgáltatott, most pedig a nyilvánosság előtt leleplez. Ennek így, ebben a formában semmi értelme nincs, ez nem vezet sehova. Az Egyház nem így működik.
A lelkészi kar ezt a kérdést saját egyházi közösségében és nem a sajtóban akarja rendezni.
Úgy gondolom, hogy a lelkészi karban megvan az a bölcsesség, hogy különbséget tegyen besúgók és kiszolgáltatott, megtört, kényszerített emberek között. Bízom benne, hogy az Egyházban nem csak választott vezetőinknek, hanem a közösségnek is adatott bölcsesség és értelem. Aggályos ugyanakkor az is, hogy a múlt feltárása csak a 70-es évektől kezdődik. Ami előtte volt, az is az Egyház múltja. Érthetetlen, hogy miért nem esik szó azokról a református lelkészekről, akiket saját egyházi főhatóságuk ajánlásával zártak hosszú évekre Románia legsötétebb kommunista börtöneibe a 60-as években.
Ők a református egyház modern kori mártírjai, de rehabilitálásuk még csak fel sem vetődött, ők kimaradtak a múlt feltárásából. Az Igazság keresésének ez a részlegessége, a „bizalmas úton” történő értesülések, a lelkészi kar teljes mellőzése ebben a kérdésben, akaratlanul is koncepciót feltételez – még akkor is, ha elfogadjuk, hogy a leleplezéseknek a püspökválasztással való egybeesése merő véletlen. Ebben az egész zavaros folyamatban egyetlen jó dolog van: végre beszélünk róla. Nagy kár, hogy a sajtóban, és nem az Egyház közösségében.”
Forrás: Erdély Online
|
