Regisztráljon most!
2012. február 11., szombat - Bertold, Marietta
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Itthon arrow Az önálló magyar felsőoktatást ünnepelték
Az önálló magyar felsőoktatást ünnepelték Nyomtatás E-mail
2009. május 13. szerda 20:57
Nagyvárad - Mintegy százötven végzős líceumi diák részvételével, első alkalommal szervezett Nyílt Napot az államilag is elismert Partiumi Keresztény Egyetem.

Image

A rendezvény nem csak az egyetem szakjainak diákok körében történő népszerűsítésében, hanem az önálló romániai magyar felsőoktatás ünneplésében is jelentőséget nyert. Az egyetem vezetősége, tantestülete, illetve a diákszervezet átfogó programmal várta a magyar, illetve vegyes tannyelvű gimnáziumok diákjait. Az egyetem dísztermében tartott hivatalos megnyitón köszöntő beszédet mondott Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, az egyetem vezetőtanácsának elnöke, illetve dr. Horváth Gizella, az egyetem rektora.

Rögös út
Tőkés László beszédében a magyar nyelvű oktatásban bekövetkezett változásokról beszélt, miközben felevenítette a felsőoktatási intézmény akkredtiációjához vezető rögös utat is. Az 1989-es rendszerváltást követően lehetségessé vált az állami, illetve felekezeti magyar iskolák létrehozása, valamint a magyar tagozatok megerősítése, amire nagy szükség is volt, tekintettel az asszimilálódás gyors folyamatára. A ma már ötven éve megszüntetett önálló magyar nyelvű felsőoktatás újjálakulásának első lépése volt 1990-ben, a Sulyok István Református Főiskola megalakítása, majd 1999-ben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, és a Pro Universitate Partium Alapítvány által alapított Partiumi Keresztény Egyetem. Horváth Gizella rektor köszöntő beszédében röviden bemutatta az egyetem jelenét. Elmondta: sokat dolgoztak azon, hogy az egyetem hírét vigyék a magyar iskolákba, és remélik, hogy a jövendő hallgatókat köszönthetik a most megjelent diákok személyében is. A köszöntő beszédeket követően az egyes szakok képviselői ismertették röviden azokat az általános tudnivalókat, melyeket a jelentkező diákoknak ismerniük kell, majd körbevezették őket az egyetemen.

Image

Szimbolikus kapunyitás
A szakbemutatókat követően szimbolikusan is megnyitották az egyetemi kampusz kapuit a diáksereg előtt, majd arra emlékezve, hogy ötven éve, a Bolyai Tudományegyetem felszámolásával megszűnt az önálló magyar egyetemi oktatás Romániában, ötven léggömböt eresztettek a magasba. A házigazdák a helyszínen készült bográcsgulyással kínálták meghívott vendégeiket, amit muzsikaszó és kötetlen beszélgetés kíséretében fogyaszthattak el. Mindeközben egy sajtótájékoztatón Tőkés László püspök, Horváth Gizella rektor, Szilágyi Zsolt európai parlamenti képviselő-jelölt, az egyetem tanára és Mostis Gergő közkapcsolati referens összegezték az egyetem múltját, akkreditációjának fontosságát, valamint jövőbeli terveit.
Mészáros Tímea

Forrás: Erdély Online


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
° °
° °
° °
° °
° °
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az itthon rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:20
Nincs egyetértés a román kormánykoalícióban arról, hogy legyen-e az idén előre hozott parlamenti választás Romániában – derült ki hétfőn a koalíciót... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem február 10.. február 11.
EUREUR4.35294.3529=
HUF100 HUF1.48871.4887=
USDUSD3.28313.2831=
XAUXAU181.2627181.2627=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Megint cigány gyilkolt: 20 év a debreceni rémnek - (JANO) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés