Regisztráljon most!
2012. február 11., szombat - Bertold, Marietta
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Itthon arrow Az összefogás erőt ad a magyarságnak
Az összefogás erőt ad a magyarságnak Nyomtatás E-mail
2009. május 22. péntek 16:38
Szatmár megye - Lakossági fórumot tartottak a szatmárnémeti Láncos-templomban a közelgő Európa Parlamenti választások kapcsán május 21-én este. Tőkés László és Szilágyi Zsolt Európa Parlamenti képviselő-jelöltek mellett beszédet tartott Orbán Viktor, a FIDESZ-Magyar Polgári Párt elnöke is. A fórumon az összefogás jelentőségét hangsúlyozta minden felszólaló.

Image

"Két éve nem tudtuk eldönteni, hogy melyik irányba húzzon a szekér. Hátrányba is kerültünk amiatt, hogy magyar-magyar versenyt futottunk" - emelte ki korteskörútja szatmárnémeti állomásán tartott beszédében Tőkés László. A magyar összefogás listáján, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Egyeztető Tanács állított össze, Tőkés László az első helyen szerepel. Az összefogás volt a vezérgondolata a fórumnak, de kihangsúlyozták, hogy igazi összefogás csak akkor lehetsége,s ha felül tud emelkedni mindenki eddigi sérelmein.Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor mondta ki, hogy "..nem gondolom, tisztelt gyülekezet, hogy azok az ellentétek, amelyek ezelőtt akárcsak néhány hónappal is megvoltak az erdélyi magyarságban, hirtelen elpárologtak volna." Ehhez kapcsolódott szorosan a Szilágyi Zsolt által az Erdélyi Hírportálnak adott interjú egyik részlete: „A magyar összefogás tulajdonképpen Erdélyben azt jelenti, hogy felül tudunk emelkedni pártpolitikai megosztottságon, és egy közös magyar ügyet képesek vagyunk megjeleníteni Brüsszelben. Én ezért dolgozom.”

Fontosnak nevezték a jelenlévők és felszólalók, hogy június 7. bekerülhet mind az erdélyi, mind a Kárpát-medencei magyarság történelmébe, ha megvalósul az összefogás. Az Európa Parlamentben a magyarság lehet az egyik legerősebb hang, ha kiegészül a magyarországi csoport erdélyi és felvidéki képviselőkkel. „Azt kell látni, hogy amennyivel több helyet vívunk ki, annyival kevesebb marad a román pártoknak, amelyek képviselőitől nemigen várhatjuk el, hogy a magyar ügyet szívből képviseljék nemzetközi szinten. Tehát a magyarságnak érdeke, hogy minél népesebb, minél erősebb küldöttség tegye európai üggyé a magyar ügyet.” - nyilatkozta Tőkés László, amdj hozzátette, hogy ha a választáson magas lesz a részvétel, akkor négy vagy akár öt képviselője is lehet az erdélyi magyarságnak az Európai Parlamentben.

Forrás: Erdély Online



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
° °
° °
° °
° °
° °
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az itthon rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:20
Nincs egyetértés a román kormánykoalícióban arról, hogy legyen-e az idén előre hozott parlamenti választás Romániában – derült ki hétfőn a koalíciót... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem február 10.. február 11.
EUREUR4.35294.3529=
HUF100 HUF1.48871.4887=
USDUSD3.28313.2831=
XAUXAU181.2627181.2627=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Megint cigány gyilkolt: 20 év a debreceni rémnek - (JANO) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés