Regisztráljon most!
2012. február 6., hétfő - Dorottya, Dóra
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Itthon arrow Erdély Arca 2010 - Kiválasztották a legszebb tizenkettőt
Erdély Arca 2010 - Kiválasztották a legszebb tizenkettőt Nyomtatás E-mail
2010. szeptember 06. hétfő 16:46
Szeptember elsején egy egész napos válogatáson vettek részt azok a hölgyek, akik a www.erdelyarca.ro honlapra feltöltötték adatlapjukat, és hat fordulón át sikerült versenyben maradniuk. A kézdivásárhelyi Szikla Panzió termében az ötven elődöntős lányból egy nyolc tagú zsűri, hosszas tanakodás, meghallgatás és véleményösszevetés után döntött az Erdély Arca koronára legérdemesebb tizenkettő mellett.

Az Erdély Arca szépségverseny elődöntős lányai szerda reggel érkeztek meg Kézdivásárhelyre, szusszanni sok idejük nem volt, hiszen 12 órakor már a zsűrinek kellett megmutatniuk magukat. A válogatás két részben zajlott: első körben húsz lányt tartott bent a zsűri, akik 15 órakor álltak ismét az ítészek elé. Hangulatoldásként rövid beszélgetés következett a lányokkal, ahol legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogy mit kezdenének a lányok az Erdély Arca címmel, és melyek az elképzeléseik a jövőt illetően. A nyolctagú zsűri elsősorban az összhatást nézte, de nagy hangsúlyt fektetett a zsűri arra is, hogy a lányok mennyire nyitottak, hogyan mozognak, mennyit adnak a külsőjükre, és, nem utolsó sorban, hogy mit lehet kihozni belőlük a tíz napos felkészítő tábor alatt. Amint a zsűri meghozta a döntését, a lányoknak rögtön bizonyítaniuk kellett – az Erdély Arca hivatalos fotósai, Fekete Márton és László Attila (Dogy) el is készítették róluk az első fotókat.

A döntőbe jutott lányok szeptember másodikával kezdődően megkezdték a felkészülést a „nagy napra”, ez idő alatt a kemény munkán kívűl szórakozásban is lesz részük bőven: reggelenként Kangoo Jumps órával kezdik a napot Forró Éva vezetésével, de a tíz nap alatt kipróbálhatják a siklóernyőzést is!

A gálaestre jegyek még kaphatók Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban, a Brooklyn üzletben és a Réka fodrászatban, valamint Sepsiszentgyörgyön a Székely Hírmondó szerkesztőségében. Bővebb információk a www.erdelyarca.ro honlapon.

Az Erdély Arca korona várományosai:

Antal Tímea, Csíkszereda, 19
Antal Tímea, Csíkszereda, 19


Berecki Evelyn, Nagyvárad, 19
Berecki Evelyn, Nagyvárad, 19


Péter Emőke, Szováta, 17
Péter Emőke, Szováta, 17


Mátis Henrietta, Kézdivásárhely, 17
Mátis Henrietta, Kézdivásárhely, 17


Szopos Krisztina, Csíkszereda, 19
Szopos Krisztina, Csíkszereda, 19


Takács Krisztina, Nagyvárad, 17
Takács Krisztina, Nagyvárad, 17


Barabás Réka Anikó, Sepsiszentgyörgy, 18
Barabás Réka Anikó, Sepsiszentgyörgy, 18


Darvas Erika, Csíkszereda, 22
Darvas Erika, Csíkszereda, 22


Nitu Tímea, Csíkszereda, 20
Nitu Tímea, Csíkszereda, 20


Máté Erdélyi Borbála, Székelykeresztúr, 22
Máté Erdélyi Borbála, Székelykeresztúr, 22


Szathmári Imola, Marosvásárhely, 17
Szathmári Imola, Marosvásárhely, 17


Jánó Csilla, Csíkszereda, 19
Jánó Csilla, Csíkszereda, 19




Az elődöntős zsűri tagjai:
Szász Réka, modell
Szigethi Szabolcs, modell
Máthé Réka, divattervező
Fábián Réka, fodrász
Kurkó Árpád, a Hargita Gyöngy Rt. vezérigazgatója
Sükösd Ede, az ILU Market üzletlánc tulajdonosa
Kocsis Károly, a Székely Hírmondó lapigazgatója


Ménessy Kinga,
az Erdély Arca sajtóreferense



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
° °
° °
° °
° °
° °
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az itthon rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:20
Nincs egyetértés a román kormánykoalícióban arról, hogy legyen-e az idén előre hozott parlamenti választás Romániában – derült ki hétfőn a koalíciót... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem február 5.. február 6.
EUREUR4.34674.3467=
HUF100 HUF1.49361.4936=
USDUSD3.29883.2988=
XAUXAU186.6334186.6334=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Megint cigány gyilkolt: 20 év a debreceni rémnek - (JANO) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés