Regisztráljon most!
2012. május 23., szerda - Dezső
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Itthon arrow Jó úton az RMDSZ és a FIDESZ kapcsolatának rendezése
Jó úton az RMDSZ és a FIDESZ kapcsolatának rendezése Nyomtatás E-mail
2011. november 26. szombat 00:01
Hivatalos találkozóra került sor Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Orbán Viktor, a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség elnöke között, ma, november 24-én, Budapesten.
 
A magas szintű találkozón a felek megállapították, hogy a FIDESZ és az RMDSZ közötti kapcsolat rendezése „jó úton halad, hiszen ugyanabba az európai, politikai családba tartozunk, nemzetstratégiai és nemzetpolitikai kérdésekben ugyanazt az álláspontot képviseljük”.

Kelemen Hunor szövetségi elnök a találkozót követően elmondta, a több mint egy órás megbeszélés alatt számos témát érintettek. A román-magyar államközi kapcsolatokról szólva a felek megállapították, hogy Magyarország ás Románia kapcsolata jó, ennek egyik biztosítéka az, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelen van a törvényhozásban és a kormányzásban. Ez a jelenlét kívánatos és szükséges, ezt erősíteni kell, hiszen ez mindkét fél közös érdeke.
 
Kelemen Hunor tájékoztatta Orbán Viktort, a FIDESZ elnökét a Romániában napirenden lévő eseményekről. Ismertette a nemrég megszületett koalíciós egyezség részleteit a választási rendszer változásáról, kiemelve ennek a magyarság számára előnyös oldalait.

„A koalíciós partnerekkel közösen elfogadott választási rendszer arányos és kiegyensúlyozott képviseletet biztosít a romániai magyaroknak” – mondta el Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy jövő év novemberében egy időben zajlanak majd az önkormányzati és a parlamenti választások.

Az oktatási törvény előnyeit is részletesen bemutatta Kelemen Hunor a FIDESZ képviselőivel tartott találkozón, elmondva azt is, hogy a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében az RMDSZ minden eszközt felhasznál annak érdekében, hogy a tanintézmény vezetősége betartsa a törvényt. Fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy a Magyar Kormány diplomáciai eszközeit felhasználva próbálta segíteni az ügy rendezését.
 
Románia területi újrafelosztásának a tervéről is tájékoztatott Kelemen Hunor, mondván, egyelőre nem létezik olyan, közös megoldás, amely a magyarság számára is előnyös, értékelése szerint ilyen a közeljövőben nem is lesz.
Az RMDSZ elnöke külön kitért a Nemzeti Jelentőségű Intézmények támogatási rendszerére, szerinte a megfogalmazott kritériumrendszer túlságosan megengedő és általános.

”Arra kértem a magyar miniszterelnököt, vegyék figyelembe az egyes intézmények társadalmi beágyazottságát, azt, hogy milyen rétegekhez szólnak, milyen területeken tevékenykednek, majd ennek tükrében határozzák meg a támogatást. Orbán Viktor nyitott volt e kérdés rendezése iránt és abban állapodtunk meg, hogy tíz napon belül a Magyar Kormány képviselői újabb tárgyalásokat folytatnak, ezúttal névre szólóan, a Nemzeti Jelentőségű Intézményekről” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Fontos téma volt továbbá a csángó oktatás kérdése is, Kelemen Hunor a Magyar Kormány teljes odafigyelését kérte ez ügyben, mert ellenkező esetben a megszűnés veszélye fenyegeti a csángó gyerekek anyanyelven való oktatását.
 
Az RMDSZ és a FIDESZ-KDNP Szövetség képviselői az Európát érintő gazdasági válságról is beszéltek, Kelemen Hunor tájékoztatta a magyar koalíciót mindazokról az intézkedésekről, amelyeket a Román Kormány hozott meg a válság kezelése érdekében, Orbán Viktor kormányfő pedig beszámolt a Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetéről és a kormánya által fontolgatott rendelkezésekről.
 
A megbeszélésen jelen volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke is. A FIDESZ Magyar Polgári Szövetség részéről Orbán Viktor miniszterelnök mellett a találkozón részt vett Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár valamint Nagy János, a miniszterelnök személyes titkára.
 
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség részéről Kelemen Hunor szövetségi elnök mellett jelen volt Kovács Péter főtitkár, Bíró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke, Nagy Zoltán államtitkár, a Szövetségi Elnöki Hivatal kabinetigazgatója és Porcsalmi Bálint politikai tanácsadó.

Forrás: erdon.ro



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
21°C 16°C
20°C 0°C
15°C 16°C
16°C 19°C
19°C 15°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az itthon rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:20
Nincs egyetértés a román kormánykoalícióban arról, hogy legyen-e az idén előre hozott parlamenti választás Romániában – derült ki hétfőn a koalíciót... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 22.. május 23.
EUREUR4.44524.4452=
HUF100 HUF1.49741.4974=
USDUSD3.48173.4817=
XAUXAU176.3513176.3513=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés