Regisztráljon most!
2012. május 23., szerda - Dezső
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Itthon arrow Jóváhagyta a román kormány az észak-erdélyi autópálya építésére vonatkozó új szerződést
Jóváhagyta a román kormány az észak-erdélyi autópálya építésére vonatkozó új szerződést Nyomtatás E-mail
2011. szeptember 29. csütörtök 23:43
Jóváhagyta a román kormány az észak-erdélyi autópálya építésére vonatkozó új szerződést, amelyet az amerikai Bechtel vállalattal kötött meg.

Az új szerződés lényegében a régi megállapodásnak az újratárgyalása, amely szerint a Bechtel csak az út mintegy egynegyedét építi meg, a többi szakaszokra a román állam közbeszerzési pályázatokat írhat ki. A csütörtöki román média által idézett Anca Boagiu román közlekedési miniszter elmondta, hogy az új szerződés szerint 6,9 millió euróra korlátozzák egy kilométer út megépítésének költségeit, és a megállapodás lehetővé teszi, hogy a Bechteltől elvett szakaszokra közbeszerzési pályázatokat írjanak ki.

Boagiu szerint a román állam számára hátrányos régi szerződés újratárgyalása következtében Románia 6 milliárd eurót takarított meg, hiszen ha folytatták volna az építkezést a korábbi megállapodás szerint, akkor a 415 kilométer hosszú, Erdélyt átszelő autópálya költségei elérték volna a 10 milliárd eurót. Az új szerződés jóváhagyása révén gyakorlatilag hivatalossá vált, hogy a Bechtel a jelenleg már épülő Bihar (Bihor) megyei Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) és Bors közötti 64 kilométer hosszú szakaszt fejezi be. Korábban a Kolozs (Cluj) megyei Gyalu (Gilau) és Aranyosgyéres (Campia Turzii) közötti 52 kilométert építették meg.

Románia 2003-ban kötötte meg a Bechtellel a Bors és Brassó (Brasov) közötti nyomvonalon terjedő észak-erdélyi autópálya megépítésére vonatkozó szerződést. Ezt a megállapodást Traian Basescu román államfő nemrég “szerencsétlennek” minősítette, és kijelentette, hogy “mindkét fél lopni akart”, ezért vált szükségessé az újratárgyalása.

Forrás: erdon.ro



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
21°C 16°C
20°C 0°C
15°C 16°C
16°C 19°C
19°C 15°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az itthon rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:20
Nincs egyetértés a román kormánykoalícióban arról, hogy legyen-e az idén előre hozott parlamenti választás Romániában – derült ki hétfőn a koalíciót... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 22.. május 23.
EUREUR4.44524.4452=
HUF100 HUF1.49741.4974=
USDUSD3.48173.4817=
XAUXAU176.3513176.3513=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés