Regisztráljon most!
2012. február 6., hétfő - Dorottya, Dóra
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Itthon arrow Katolikusok tüntettek Bukarestben a toronyház ellen
Katolikusok tüntettek Bukarestben a toronyház ellen Nyomtatás E-mail
2009. július 13. hétfő 16:08
Mintegy hatezer katolikus hívő vonult fel vasárnap Bukarestben, hogy tiltakozzon egy 75 méter magas modern toronyház építése ellen, amely a Szent József római katolikus katedrálistól mindössze nyolc méterre emelkedik majd.

Image

Az acélszerkezetű üvegpalota építési engedélyét a bukaresti első kerületi önkormányzat 2006 febuárjában adta ki a Cathedral Plaza elnevezésű projekt megvalósítójának, a Millennium Building Development cégnek, az építkezés két héttel később meg is kezdődött. Egy hónap elteltével a bukaresti római katolikus érsekség jogi úton támadta meg az említett építési engedélyt.

Az érsekség érvei között nem csupán esztétikai szempontok szerepeltek. A 75 méter magasra, 19 emeletesre tervezett modern épületnek négy szintje lenne a föld alatt, kétszáz gépkocsi számára garázst alakítanának ki. Tekintettel arra, hogy a román főváros szeizmikus területnek számít, egy erősebb földrengés esetén az új épület ugyan nem omlana össze, de ingadozása és rázkódása következtében - mint az építés ellenzői tudni vélik - háromszáz méteres körzetben gyakorlatilag mindent elpusztítana, így a 125 évvel ezelőtt épült neogótikus katedrális épségét is veszélyezteti.

Az építkezés ellen a bukaresti szenátus, a Bukaresti Főegyházmegye, sőt maga XVI. Benedek pápa is szót emelt. A három évig tartó szervezett tiltakozási kampány - úgy tűnt - meghozta gyümölcsét. Egy bírósági ítélet ugyanis az idén februárban visszavonta a három évvel korábban kiadott engedélyt. Ezt támadta meg utóbb a Millennium Building Development, mégpedig sikerrel: egy bíróság június 25-i döntésével zöld utat adott a munkálatok

Forrás: Erdély Online



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
° °
° °
° °
° °
° °
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az itthon rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:20
Nincs egyetértés a román kormánykoalícióban arról, hogy legyen-e az idén előre hozott parlamenti választás Romániában – derült ki hétfőn a koalíciót... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem február 5.. február 6.
EUREUR4.34674.3467=
HUF100 HUF1.49361.4936=
USDUSD3.29883.2988=
XAUXAU186.6334186.6334=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Megint cigány gyilkolt: 20 év a debreceni rémnek - (JANO) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés