Regisztráljon most!
2012. május 23., szerda - Dezső
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Itthon arrow Királynőt választottunk
Királynőt választottunk Nyomtatás E-mail
2009. november 02. hétfő 20:19
Kulisszák mögé rejtett izgalom, titokban elejtett örömkönnyek, nagy ölelések, kölcsönös jókivánságok: igy irható le a hangulat az Erdély Arca Gálaest kezdete előtt. A kiválasztott 12 szépség kifogástalan formában lépett a kézdivásárhelyi Vigadó szinpadára nem sokkal 20 óra után. Mondanom sem kell, hogy a négyszáz férőhelyes terem dugig megtelt, sőt akadt olyan érdeklődő is, aki inkább állva vállalta be a műsort, minthogy lemaradjon róla. A több mint négy órás showban semmiben nem volt hiány: csak úgy pásztáztak a gyönyörű lányok, először utcai, majd fürdő-, valamint estélyi ruhában; amig pedig ők egyik ruhából a másikba öltöztek, a közönséget a PharaohDance sokszinű tánca, a Sepsiszentgyörgyi Sportiskola lélegzetelállitó akrobatika produkciója, a Magic Club dinamikus minikoncertje, valamint Zsók Levente humorista poénjai szórakoztatták.

Image

Image

Éjfélkor már szinte érezni lehetett a felfokozott hangulatot a Vigadó nagytermében: többszáz ember izgatottan, néha már-már türelmetlenül várta az eredményhirdetést; sokan fejeiket összedugva találgatták, hogy melyik szépség fejére kerül a korona. Fél órás pontösszeszámlálás és részletegyeztetés után a zsűri döntött. Miután mind a 12 lány megkapta királylány-szalagját és részvételi oklevelét egy csodálatos virágcsokor kiséretében a rendezvény főszervezőjétől, Finna Gábor-Gabától, jöhetett az est fénypontja. A lányok szemében a csillogást felváltotta az izgatott tekintet. Először a különdijban részesülteket dijazták.

Image

Image

Az legtöbb példányszámban eladott Kovászna megyei hetilap olvasóinak döntésére a sepsiszentgyörgyi Barabás Réka lett 2009 Székely Hirmondó Szépe. Nyereménye egy 350 RON értékű ajéndékcsomag volt. Ezután a helyi üzletlánc, az Ilu Market tulajdonosa, Sükösd Ede ajánlott fel egy különdijat a kézdivásárhelyi Lestyán Erikának. Ő egy ajándékcsomagot vihetett haza. A szépségverseny ügyeletes fényképészei, Nagy Flórián, Fekete Márton, László Attila és Bartus Levente egy-egy portfoliófotózást ajánlott fel minden lánynak. A médiás szakemberekből összealakitott zsűri megitélése és egyöntetű szavazata alapján a Média Szépe 2009 dijat a marosvásárhelyi Csernáczki Emőke kapta.

Image

Ha már a különdijakat kiosztották, még egy pár másodpercnyi szuszpansz következett, de csak annyi ideig mig a műsorvezető kimondta a második udvarhölgy nevét. Ezt a cimet a kézdiszentléleki Vargyasi Szilviának itélte a szakmai zsűri, aki egy laptoppal lett gazdagabb, valamint egy csodálatos koronával. Az első udvarhölgynek járó korona került Csernáczki Emőke fejére, aki szintén egy laptoppal távozhatott. Az Erdély Arca Szépségverseny idei királynője az a lány lett, aki első perctől nagy hatást gyakorolt a zsűrire magabiztos megjelenésével, kedvességével, mosolyával, de főleg külső és belső természtességével. Ő nem más, mint a 17 éves nagyváradi versenyző, Mihály Lilla. Lilla arcán a meglepettség egyértelmű volt: ő maga mondta a táborozás alatt, hogy álmában sem számit a koronára. A zsűri viszont határozottan úgy gondolta, hogy őt illeti a királynői trón (ugyanis idén az is volt) és a vele járó korona. Lilla nyolc napot tölthet el Egyiptomban másodmagával, és remélhetőleg az, hogy 2009-ben Erdély Arca lett, rengeteg szerződést hoz majd magával.

Fotók: ITT

Ménessy Kinga


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
24°C 20°C
20°C 2°C
27°C 20°C
21°C 26°C
23°C 22°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az itthon rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:20
Nincs egyetértés a román kormánykoalícióban arról, hogy legyen-e az idén előre hozott parlamenti választás Romániában – derült ki hétfőn a koalíciót... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 22.. május 23.
EUREUR4.44524.4587urcare cu 0 lei
HUF100 HUF1.49741.4734coborare cu 0 lei
USDUSD3.48173.5272urcare cu 0 lei
XAUXAU176.3513176.2413coborare cu 0 lei
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés