Regisztráljon most!
2012. május 23., szerda - Dezső
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Itthon arrow Közlemény
Közlemény Nyomtatás E-mail
2011. október 16. vasárnap 22:38
A közelgő népszámlálás nemcsak egy közigazgatási esemény, hanem magyarságunk megvallásának is a lehetősége. Vállaljuk identitásunkat, annál is inkább, mert 1910 óta egyetlen hiteles népszámlás sem volt a Kárpát-medencében, hangsúlyozta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az Európai Parlament (EP) alelnöke a Zilahon megtartott népszámlálási kampányzáró eseményen.
 
 
Koncerttel egybekötött nagyszabású központi ünnepségben tetőzött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a nemrég bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) népszámlálási kampánya. A zilahi Szakszervezetek Művelődési Házát zsúfolásig megtöltő közönséget, illetve a jeles meghívottakat Püsök Sándor Csaba, a Zilah-Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora köszöntötte, aki örömének adott hangot, hogy a szervezők éppen a Szilágyságot, a Wesselényiek és Ady földjét választották központi rendezvényük helyszínéül.
 
Tőkés László EMNT-elnök beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Zilah az egész erdélyi magyarság sorsát magába hordozza, hiszen ami végbement a szilágysági városban a Ceaușescu-rendzser homogenizációs politikájának idején, az történt nagyobb méreteket öltve egész Erdélyben is. A számadatok világosan megmutatják, hogyan valósult meg a kommunista diktátor démonikus terve, a város céltudatos rombolása és románosítása, fogalmazott az egykori temesvári lelkipásztor, majd ismertette azokat a népszámlálási adatokat is, melyek alátámasztották állításait. Így például elhangzott, hogy 1910-ben a zilahi magyar lakosság még 75 százalékot, 1992-ben viszont már csak 20 százalékot tett ki. Éppen ezért Zilah mementó az erdélyi magyarság számára. Arra figyelmeztet: ahhoz, hogy merjünk jövőt remélni szülőföldünkön, vállalnunk kell magyarságunkat, össze kell fognunk és fel kell, hogy ismerjük saját, személyes felelősségünket, hangsúlyozta az EP-alelnök. Óriási a felelősségünk a hamarosan kezdődő népszámláláskor is. Tőkés László arra bíztatta a jelenlévőket, hogy ne hagyjanak egyetlen lelket sem elveszni, mindenki keresse fel hozzátartozóit, mindazokat, akik meginogtak, asszimilálódtak vagy kivándoroltak és ébresszék rá őket az identitás felvállalásának fontosságára. A mostani népszámlálásnak az az eszmei célja, hogy felmérhessék: Erdélyben a magyarság képes lesz-e az önépítkezés útján újból talpra állni, kiharcolnia jövőjét. Az EMNT népszámlálási kampányának szlogenjére – „Voltunk, vagyunk, leszünk” – utalva Tőkés László kifejtette: nem kérdés, hogy voltunk és hogy több évtizedes diktatúra után is megmaradtunk, az a legfőbb kérdés, hogy leszünk-e még a jövőben is. A közelgő népszámlálás tehát nemcsak egy közigazgatási esemény, hanem magyarságunk megvallásának is a lehetősége. Vállaljuk identitásunkat, annál is inkább, mert 1910 óta egyetlen hiteles népszámlás sem volt a Kárpát-medencében, hangsúlyozta. Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy fontos a számadat is, mely igazolja, hogy még mindig vagyunk, de még fontosabb a minőség. „A létszámtól el kell jutni a lélekszámig, a statisztikától az erdélyi magyarság életerejéig, a megmaradásba vetett hitéig” – hangzott el.
 
Beszéde végén Tőkés László bejelentette: az EMNT pályázatot hirdet, amelynek célja, hogy feltárják a román homogenizációs politika által Zilahon és általában a Szilágysában végzett rombolását. Az elsősorban történészeket megszólító pályázatra készült legjobb írásokat értékes díjakkal jutalmazzák.
 
Az ünnepség másik szónoka Gergely István, a Csibész Alapítvány elnöke, az EMNT csángó ügyekért felelős biztosa volt, aki beszédében azt hangsúlyozta: „Isten ébresszen öntudatra bennünket, ébredjünk rá arra, hogy kik vagyunk. Ébredjünk rá arra, mit jelent az, hogy egy közösség tagjai vagyunk.” Felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad hagyni, hogy ez a közösség pusztán csak „tömeggé” váljon.
 
A beszédek után a budapesti Tabáni István és a kézdivásárhelyi László Attila, egy magyarországi tehetségkutató verseny korábbi győztesei léptek fel.
 
Egyébként az EMNT-EMNP 2011-es népszámlálási kampánya során első hullámban 340.000 kétoldalas szórólapot, majd második hullámban a négyoldalas „Népszámlálási útmutató”-ból 100.000 darabot juttatott el az erdélyi magyarok számára. Többezer plakáton hívták fel a polgárok figyelmét a szerintük nemzetpolitikai fontosságú népszámlálásra, ezek között több száz kétnyelvű plakátot is találunk, amelyeket szórványban, illetve ún. „peremvidékeken” ragasztottak ki. A direktmarketing-anyagok közül megemlíthetjük azt a 100.000 képeslapot, amelyek hátulján a „Minden magyar felelős minden magyarért” Szabó Dezső-i elv jegyében kérik az erdélyi magyarokat, hogy küldjék tovább a népszámlálási képeslapot egy másik magyarnak. A gerillamarketing módszereit is igénybe véve több ezer matricát ragasztottak ki szerte Erdélyben, ezeken a kör alakú reklámhordozókon az adott régió valamely szimbolikus szobrának vagy műemlékének stilizált képe köré a „Voltunk, vagyunk, leszünk”, illetve a „Magyarnak lenni jó!” szlogeneket írták. A facebookos alkalmazások mellett az EMNT-sek animációkkal igyekeztek megszólítani az ifjúságot. Népszámlálási karaván helyett az EMNT belső pályázatot hirdetett civil és ifjúsági szervezetek számára, ennek eredményeképpen közel félszáz kisrégióban hoztak tető alá rendezvényeket mind tömbmagyar vidéken, mind pedig szórványban.
 
A Tőkés László köré csoportosuló EMNT-EMNP aktivistái a zilahi csúcsrendezvény után sem állnak le a népszámlálási kampánnyal. A +40-264-308208-as számon hívható telefonos tudakozójuk továbbra is él, az aktivisták pedig a konkrét tájékoztatás terén igyekeznek segítséget nyújtani további útmutatókat osztogatva.

Forrás: erdon.ro



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
24°C 20°C
20°C 2°C
27°C 20°C
21°C 26°C
23°C 22°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az itthon rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:20
Nincs egyetértés a román kormánykoalícióban arról, hogy legyen-e az idén előre hozott parlamenti választás Romániában – derült ki hétfőn a koalíciót... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 22.. május 23.
EUREUR4.44524.4587urcare cu 0 lei
HUF100 HUF1.49741.4734coborare cu 0 lei
USDUSD3.48173.5272urcare cu 0 lei
XAUXAU176.3513176.2413coborare cu 0 lei
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés