Regisztráljon most!
2012. május 23., szerda - Dezső
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Itthon arrow Külön magyar tagozattal kezdte az új tanévet két erdélyi egyetem
Külön magyar tagozattal kezdte az új tanévet két erdélyi egyetem Nyomtatás E-mail
2011. október 04. kedd 23:00
Külön magyar tagozattal kezdte el hétfőn az új egyetemi tanévet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, valamint a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE).
 
Romániában több felsőoktatási intézményben is hétfőn rajtolt az új tanév, amelynek egyik újdonsága, hogy az idén hatályba lépett román oktatási törvény értelmében megalakulhatott az eddiginél nagyobb hatáskört élvező magyar tagozat mind a marosvásárhelyi, mind a kolozsvári egyetemen. Ez nem vált lehetővé egyelőre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, ahol a román oktatók elutasították a magyar tagozat megalapítását.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen – amely korábban a Színházművészeti Egyetem nevet viselte, de időközben az intézmény bővítette oktatási kínálatát – az idén négyszázzal több diák kezdte el tanulmányait, mint tavaly.

A tanévnyitón beszédet mondott Markó Béla miniszterelnök-helyettes, aki méltatta Béres András volt rektor munkáját. Mint mondta, a volt egyetemi vezetőnek is köszönhető, hogy a művészeti egyetemen a román és a magyar oktatók nem a konfrontációt, hanem az együttélést, az együttműködést választották utalva arra, hogy mostantól külön román és külön magyar tagozat működik az egyetemen.

Magyari Tivadar, a BBTE magyar tagozatáért felelős rektorhelyettes az MTI-nek hétfőn elmondta: a mintegy 7 ezer diáknak magyar nyelven egyetemi oktatást biztosító intézményben összesen 18 magyar intézet/főtanszék alakult meg, amelyek egyenrangúak a román tagozaton működő intézetekkel. A rektorhelyettes áttörésnek nevezte ezt a rendszerváltás óta példátlan tagozati önállóságot, ami azonban új kihívások elé állítják a magyar oktatókat.

Magyari emlékeztetett arra, hogy a kolozsvári egyetem az elmúlt években “túlságosan szerteágazóan fejlődött”, nagyon sok kis szak alakult, amelyek egy részének a fenntartása nehézséget okoz. Mint mondta, az új magyar intézeteknek – amelyek leképezik az általános felaprózottságot – be kell bizonyítaniuk majd gazdasági életképességüket a következő években.

A rektorhelyettes szerint a legújabb összesítés azt mutatja ki, hogy a magyar tagozaton tanító oktatók számaránya a teljes oktatói létszámot tekintve eléri a 30 százalékot. Ezt a számot jónak tartja, de nehézséget okoz, hogy vannak olyan szakok, ahol a magyar oktatók aránya 20 százalék alatt van, ugyanakkor másutt majdnem fele-fele arány is kialakult.

A kolozsvári egyetemen az idén kevesebb diák van a magyar tagozaton, mint tavaly, aminek több oka van. Egyrészt a román oktatási minisztérium az idén már nem bízta kizárólag az egyetemekre, hogy hány diákot vesznek fel, hanem felső határt szabott, másrészt több diák ideiglenesen félbeszakította tanulmányait azért, hogy dolgozhasson.

Forrás: erdon.ro



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
24°C 20°C
20°C 2°C
27°C 20°C
21°C 26°C
23°C 22°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az itthon rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:20
Nincs egyetértés a román kormánykoalícióban arról, hogy legyen-e az idén előre hozott parlamenti választás Romániában – derült ki hétfőn a koalíciót... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 22.. május 23.
EUREUR4.44524.4587urcare cu 0 lei
HUF100 HUF1.49741.4734coborare cu 0 lei
USDUSD3.48173.5272urcare cu 0 lei
XAUXAU176.3513176.2413coborare cu 0 lei
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés