Regisztráljon most!
2012. május 23., szerda - Dezső
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Itthon arrow Nagyszabású leépítések az egyetemen
Nagyszabású leépítések az egyetemen Nyomtatás E-mail
2009. június 24. szerda 22:43
Nagyvárad - Lényeges átalakuláson megy át a Nagyváradi Egyetem orvosi kara, ezen belül a dékán becslése szerint mintegy 170 személyt bocsátanak el - jelentette be a szerdai sajtótájékoztatón.

Image

"Tanárként és kollégaként óvakodnék a létszámcsökkentéstől, de menedzserként be kell látnom, hogy ez elkerülhetetlen" - fogalmazott a tegnapi sajtótájékoztatón dr. Gheorghe Bumbu, az orvosi kar dékánja. Elhangzott: régóta tudni, hogy az orvosi kar túlméretezett; a Nagyvárdi Egyetem mintegy 1300 tangyi alkalmazottjának csaknem a fele az orvosi karon tanít; 481 professzor, előadótanár, tanársegéd, illetve előkészítő tanár dolgozik itt, s például a fogorvosi tanszék esetében két diákra jut egy tanerő, az általános orvosi tanszék esetében pedig öt diákra két tanerő jut.

Kiértékelések
Amint a dékán elmondta, kidolgozták azokat a kritériumokat, amelyek szerint eldől, hogy kit menesztenek és ki marad az alkalmazottak közül. Például igyekeznek megtartani a professzorokat, előadótanárokat, doktorátussal rendelkezőket, s kevésbé biztos a tanársegédek és az előkészítő tanárok helyzete. Az utóbbi két kategóriához tartozók száma egyébként 330 körüli az orvosi karon.

Amikor választásra kerül sor, a magasabb képzéssel rendelkező lesz előnyben, ott pedig, ahol a képzettség egyforma, legnagyobbrészt a hatékonysági mutatók döntenek - például előnyt jelent, ha valaki kutatási programokban vesz részt. Egy első lépésként a tanszékek számát 17-ről 11-re csökkentették, ezt követően pedig részletes elmezésnek és kiértékelésnek vetik alá a tanügyi alkalmazottakat, ez a napokban kezdődik el. A becslések szerint 170 tanerőt menesztenek októbertől.

Késnek a fizetések
Egyebek mellett Cornel Antal, az egyetem rektora elmondta: országos szinten gondok vannak az egyetemi alkalmazottak fietéseivel, a Nagyváradi Egyetem is csupán a szükséges összeg 80 %-át kapta meg a tanügyminisztériumtól. Szerencsére a fennmaradó 20%-ot saját jövedelmükből tudták törleszteni. "Minden nap azért imádkozom, hogy legalább az alapfizetéseket ki tudjuk fizetni. Bízom benne, hogy nem válunk fizetésképtelenné." - mondta a rektor.

Elena Bonchiş rektorhelyettes arról szólt: első alkalommal történt, hogy az évfolyamelsők díjakat kaptak. 86 egyetemistáról van szó, akik nagyon jó eredményeket értek el, s akik a legutóbbi szenátusi gyűlésen oklevelet és könyveket kaptak ajándékba. Egyikük, Alina Cosma, aki tiszta tizessel zárta az évet, jelen is volt a sajtótájékoztatón, s megköszönte az elismerést.

Neumann Andrea

Forrás: Erdély Online



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
25°C 20°C
20°C 2°C
21°C 21°C
22°C 26°C
22°C 24°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az itthon rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:20
Nincs egyetértés a román kormánykoalícióban arról, hogy legyen-e az idén előre hozott parlamenti választás Romániában – derült ki hétfőn a koalíciót... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 22.. május 23.
EUREUR4.44524.4587urcare cu 0 lei
HUF100 HUF1.49741.4734coborare cu 0 lei
USDUSD3.48173.5272urcare cu 0 lei
XAUXAU176.3513176.2413coborare cu 0 lei
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés