Regisztráljon most!
2012. február 9., csütörtök - Abigél, Alex
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Itthon arrow Román mintára készült a törvény
Román mintára készült a törvény Nyomtatás E-mail
2010. június 22. kedd 09:22
A magyar állampolgársági törvény romániai mintára készült – fejtette ki a kétnapos hivatalos romániai látogatáson tartózkodó Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese. A miniszterelnök-helyettes bukaresti sajtótájékoztatóján elmondta: a román jogszabály szinte teljes szövegét átvették a módosítások kidolgozásakor.

A politikus arra utalt, hogy Románia is könnyített eljárással adja meg a román állampolgárságot az ezt igénylő Moldova Köztársaságbeli román anyanyelvűeknek. Semjén úgy fogalmazott: emiatt köszönettel tartoznak a bukaresti kormánynak. Semjén Zsolt ugyanakkor az árvízvédelemben nyújtott román támogatást is megköszönte. A román kormány 166 ezer euró értékben küldött homokzsákokat Magyarországra. Semjén szerint ilyen jellegű segítséget csak Romániától kaptunk, ez pedig jelentősen hozzájárult a gátak megerősítéséhez. „Önök is segítettek a 2006-2007-es áradásokkor, mi is szívesen tettük – mondta Emil Boc – Biztosíthatom, hogy a továbbiakban is segítünk, ha hasonló gondjaik akadnak.” Semjén ugyanakkor az új magyar kormány gazdaságélénkítő csomagjáról beszélt Emil Bocnak, és a jövőbeni szoros együttműködés fontosságát hangsúlyozta.

Az államfővel is kormányátalakítás lesz. Ezt követően Petru Filip jelezte, hogy meglátása szerint ebben a parlamenti ülésszakban nem sikerül megszavazni a Szenátusban a készülő tanügyi törvényt, hiszen ezer módosító javaslat készült hozzá. Ebből kifolyólag Filip meglátása szerint nem is lehet alkalmazni azt szeptember 1-jétől. Hozzátette: csak abban az esetben lehetne az idei tanévtől érvénybe léptetni az új tanügyi törvényt, ha a kormány felelősséget vállalna érte, „de nem hiszem, hogy ez megörténne, mert túl fontos törvény ez ahhoz, hogy parlamenti vita nélkül szavazzák meg” – fogalmazott Filip, aki megjegyezte, hogy kivették a tervezetből az egyetemek összevonására vonatkozó kitételt, és helyette az a javaslat szerepel, hogy csak akkor lehet Kétnapos romániai látogatása alatt Semjén Zsolt Traian Băsescu államfővel is találkozott. A két politikus Magyarország jövő év elején esedékes EU-elnökségéről tárgyalt. A találkozóhoz kapcsolódva az államelnöki hivatal által kiadott közlemény szerint Traian Băsescu államfő kifejezte Románia támogatását a magyar EU-elnökség viszonylatában, különös tekintettel arra, hogy a magyar elnökség idején számos, Románia számára fontos projekt lesz az EU napirendjén, mint például a schengeni térség kiterjesztése, vagy a Duna Menti Régió Stratégiája. Semjén Zsolt a találkozón elárulta, hogy tud néhány szót románul, lévén, hogy édesanyja Bukarestben született, majd hangsúlyozta a két ország közötti remek viszonyt. A két fél megismételte annak fontosságát, hogy a két országban élő kisebbségeknek az európai jogi normákhoz illeszkedő jogokat biztosítsanak.

Semjén Zsolt és Traian Băsescu
Semjén Zsolt és Traian Băsescu

Lehet másképp is


December 31-ig a fizetés- és nyugdíjcsökkentés helyett a kormány más módozatokat kell találjon az állami kiadások csökkentésére, nyilatkozta Markó Béla miniszterelnök-helyettes. Az RMDSZ elnöke azt arra az újságírói kérdésre válaszolva mondta, hogy elképzelhető-e az, hogy magyarországi mintára Romániában is megkímélik egyes társadalmi csoportok, például az orvosok és a tanárok fizetését. Markó György találkozott magyarországi kollégájával, Semjén Zsolttal is, aki elmondta, hogy Magyarország nem a fizetéseket, hanem a béralapot csökkentette. „Mi azt kértük a minisztériumoktól, hogy ne a fizetéseket csökkentsék az egészségügyben és a tanügyben, hanem hogy a bürokráciára összpontosítsa figyelmét. Mi nem vettünk el pénzt az emberektől, hanem úgy döntöttünk, hogy a bürokráciát csökkentjük, mert meggyőződésem, hogy mind Magyarországon, mind Romániában nagyon sok fölösleges intézmény van.” Semjén hozzátette, hogy megadóztatják azokat a bankokat, melyek nagyon nagy profitra tettek szert, hogy ezáltal is hozzájáruljanak a válsághelyzetben szükséges szolidaritási erőfeszítéshez. Arra a kérdésre, hogy ilyen intézkedést a román kormány is tervez-e, Markó Béla elmondta, hogy mindeddig nem hangzott el ilyen javaslat, de a válsághelyzetben a kormánynak minden lehetséges megoldást figyelembe kell vegyen.

Forrás: Bihari Napló


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
° °
° °
° °
° °
° °
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az itthon rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:20
Nincs egyetértés a román kormánykoalícióban arról, hogy legyen-e az idén előre hozott parlamenti választás Romániában – derült ki hétfőn a koalíciót... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem február 8.. február 9.
EUREUR4.35404.3554urcare cu 0 lei
HUF100 HUF1.50521.4930coborare cu 0 lei
USDUSD3.28123.2813urcare cu 0 lei
XAUXAU184.1037182.7065coborare cu 0 lei
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Megint cigány gyilkolt: 20 év a debreceni rémnek - (JANO) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés