A holland – magyar, üzleti és befektetési szolgáltatásokkal foglalkozó DBH Group, valamint a holland ipari szakmai szövetség (FME-CWM) közös szervezésében 2009. június 9-11. között holland üzletember-delegáció látogat Bukarestbe. Ez idén immár a harmadik, DBH által szervezett holland üzleti delegáció, amelyik Romániában keres együttműködő partnereket. A mostani kétoldalú román - holland tárgyalásokon környezetvédelemi témákat körüljárva, a zöld - valamint az alternatív energiafelhasználást érintő üzleti együttműködési lehetőségekről esik majd szó.
„A holland-román üzletember-találkozó megszervezése mellett több romániai projektünk is fut egyszerre. Az idén a hágai központú, nemzetközi hálózattal rendelkező, üzleti tanácsadással foglalkozó EUNITE B. V. romániai leánycége megvásárlása mellett a DBH és az EUNITE Romániára és Magyarországra kiterjedő stratégiai együttműködési megállapodást írt alá. Terjeszkedésünknek köszönhetően a 2009-es év második felétől már Bukarestben is szolgáltatott irodák biztosításával állunk ügyfeleink rendelkezésére”, mondta el Erdei Sándor, a DBH Group vezérigazgatója.
Az üzleti és befektetési szolgáltatások piacán egyedi üzleti modelljéről ismert DBH Group egyrészt fizikai infrastruktúrát (szolgáltatott irodák és szolgáltatott ipari létesítmények), másrészt erre ráépülő üzleti szolgáltatásokat (pénzügy, üzleti adminisztráció és projektmenedzsment területeken), harmadrészt pedig kockázati tőkét biztosít a hazai és külföldi kis- és középvállalatoknak. A DBH Group rotterdami, budapesti, debreceni, valamint kassai és bukaresti irodájának szoros együttműködése révén számos befektetést hajtott végre a kelet-európai régióban.
Médiareferens
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Tel.: 1 / 464 9502 , Fax: 1/ 464 9540
Nincs egyetértés a román kormánykoalícióban arról, hogy legyen-e az idén előre hozott parlamenti választás Romániában – derült ki hétfőn a koalíciót... Bővebben