Regisztráljon most!
2012. február 12., vasárnap - Lívia, Lídia
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Itthon arrow Sztriptíztáncos oláhcigányt tettek a leváltott magyar ifjúsági igazgató helyébe Szentgyörgyön
Sztriptíztáncos oláhcigányt tettek a leváltott magyar ifjúsági igazgató helyébe Szentgyörgyön Nyomtatás E-mail
2009. május 28. csütörtök 23:54
Beiktatták a vetkőzős igazgatót

Hétfőn nem jelent meg hivatalában Ciprian Grosu, aki Tischler Ferenc helyét vette át az ifjúsági igazgatóság élén a mostani vezetőcsere-hullám során. Tegnap 13 órakor Codrin Munteanu kormánymegbízott Gheorghe Baciu és Dan Suciu, a Demokrata-Liberális Párt megyei, illetve ifjúsági szervezetének elnöke kíséretében a hivatalba érkezett, a beiktató után az igazgatóság gépkocsijával távozott. A Háromszék munkatársa a beiktatáson arról is érdeklődött, igaz-e a szóbeszéd, miszerint megyénk ifjúságának új vezetője korábban chippendale-kedett, azaz férfivetkőzős műsorokban vett részt, alább a cikk folytatása.

A ceremóniára egybegyűjtötték a hivatal jelen levő alkalmazottjait, mind az ötöt. Baciu a Nemzeti Liberális Párt elnökeként mutatkozott be, Tischler figyelmeztette, eltévesztette az alakulatot. A megyei pártelnök nem zavartatta magát, számon kérve, e rendkívüli eseményen miért nincs jelen mind a tizenegy munkatárs? Egyrészt senki nem értesítette a hivatalt arról, hogy mi történik, másrészt az emberek Bodza-vidéken és a besenyői táborban munkájukat végzik — válaszolt Tischler.

A kormánymegbízott beiktatóbeszédében többször hangoztatta, a hivatal tevékenységéből el kell tűnnie a sovinizmusnak, a támogatásokban olyan szervezeteknek kell részesülniük, amelyekben románok és magyarok is vannak. Lapunk rákérdezett, miféle sovinizmust tapasztalt az eltelt időszakban, mire a prefektus kitérő választ adott, mondván, olyan nemzedéket kell kinevelni, amely különböző nemzetiségű tagjai jó egyetértésben tudnak együtt élni, mert ma is léteznek olyan, az idősebb korosztályhoz tartozó egyének, akiknek uszító megnyilvánulásaik vannak.

Dan Suciu hangsúlyozta, az új igazgatónak ő a főnöke, s szorosan fogja követni, hogyan teljesíti a pártutasításokat. Elmondta, áttanulmányozták a Tischler leváltása ellen összegyűjtött aláírásokat, s egyetlen román nevet sem találtak rajta. A hivatalnak ezután az lesz a fő feladata, hogy Bodza-vidéken, azaz a román lakosság kö­rében hozzon létre ifjúsági szervezeteket. Lapunk rákérdezett: a szervezkedésnek nem inkább alulról kellene történnie? Suciu finomított: az ifjúsági igazgatóság kötelessége lesz, hogy Bodza-vidéken is tájékoztassa, ösztönözze az ifjúságot, hogy szervezetekbe tömörüljön. Érdeklődtünk, eddig mi történt. Tischler elmondta, sokszor voltak Bodza-vidéken is, tárgyaltak Bodzaforduló volt polgármesterével, aki épp Baciu, a pártelnök, és a jelenlegi városvezetővel is. Állítólag PHARE-pályázton is részt vesznek, de máig sem találtak kellő fogékonyságra.

Baciu a továbbiakban is hangoztatta: az új igazgatónak életbe kell léptetnie a párt kampányígéreteit. Időközben hívatlanul betoppant Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, s abbéli reményét fogalmazta meg, hogy nem a Dan Suciu turkálóváros-szlogenre felépített kampányt viszik tovább.

A ceremónia után rákérdeztünk Grosu úrra, szerepelt-e férfivetkőző műsorokban? Tagadta. S ha fotóval bizonyítanánk az újságban, mit szólna? ,,Mit mondhatnék, amikor az ember fiatal, levetkőzik, táncol a diszkóban, nemde? Nem hiszem, hogy ez természetellenes lenne. Önnek úgy tűnik, nem természetes huszonévesen vetkőzni a diszkóban"? — kérdezett vissza sápadtan a háromszéki fiatalság új igazgatója.

"Természetes"
"Természetes"

Ekkor a prefektus odaszólt a frissen beiktatott vezetőnek: helyezze el mihamarabb Románia zászlaját és címerét irodájában. S a megyecímert? — kérdeztünk rá. Azt nem — jött a kategorikus válasz. Miért? — firtattuk az okot. Mert nincs rá törvény — hangzott a tömör válasz. Tényleg, hová is függesztenék?

Forrás: kuruc.info


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
° °
° °
° °
° °
° °
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az itthon rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:20
Nincs egyetértés a román kormánykoalícióban arról, hogy legyen-e az idén előre hozott parlamenti választás Romániában – derült ki hétfőn a koalíciót... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem február 11.. február 12.
EUREUR4.35294.3529=
HUF100 HUF1.48871.4887=
USDUSD3.28313.2831=
XAUXAU181.2627181.2627=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Megint cigány gyilkolt: 20 év a debreceni rémnek - (JANO) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés