Regisztráljon most!
2012. február 11., szombat - Bertold, Marietta
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Itthon arrow Teljesedik a magyar összefogás Erdélyben
Teljesedik a magyar összefogás Erdélyben Nyomtatás E-mail
2009. május 20. szerda 23:28
Tőkés László - EMNT hétvége
Tőkés László - EMNT hétvége


Teljesedik a magyar összefogás Erdélyben


Kampánykörútjának eddigi tapasztalatait összegezte Tőkés László, a Magyar Összefogás Listájának vezetője Szilágyi Zsolt és László János, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) EP-képviselőjelöltjei társaságában Székelyudvarhelyen, 2009. május 20-án.

Az EMNT elnöke megelégedéssel nyugtázta, hogy a magyar összefogás kiterjedési köre egyre szélesedik, hiszen a választási fórumokon és különféle találkozókon az RMDSZ és az MPP képviselői szinte minden esetben együttesen vesznek részt, és a helyi önkormányzatokkal, egyházi közösségekkel és civil szervezetekkel együtt támogatásukról biztosítják a magyar EP-jelöltek listáját.

Azt is jelezte: tapasztalatai alapján érzékelhető mind az RMDSZ-en, mind pedig a Magyar Polgári Párton (MPP) belül olyan „erőcsoportok” működése, amelyek ellenérdekeltek a magyar lista sikerében. Hogy az RMDSZ-en belüli csoportosulások miért nem akarnak erős EP-képviseletet, azt csak találgatni tudja, fogalmazott a püspök, az MPP hivatalos pártlapjában, a Polgári Életben pedig a nemzeti-polgári oldalhoz méltánytalan módon már a román nacionalista sajtó támadásait is felülmúlva még személyre szóló alaptalan vádaskodásoktól sem riadnak vissza. A sajtótájékoztatóra kiadott Nyilatkozatában az EP-képviselő figyelmeztet: a nevezett lap legutóbbi számának vezércikke egyenesen a román kormány decentralizációs terveit részesíti előnyben az EMNT hiteles autonómia-törekvéseivel szemben, vagyis „a caracali autonómia-modellt” tartja kívánatosnak Székelyföld területi autonómiája helyett.

Márpedig nemzetpolitikai céljainkért össze kell tudnunk fogni, mutatott rá Tőkés. Ennek apropóján tért ki a kormánynak alárendelt intézményekben folyó „etnikai tisztogatásra”, és kifejtette: most sürgős tűzoltásra van szükség, ezért felszólít mindenkit, aki teheti, hogy vegyen részt a pénteki, csíkszeredai tömegdemonstráción, de a megoldás az lehetne, vázolta az EMNT elnöke, ha a szakmai szervezeteknek lenne joga nevesíteni a magyar megyék köztisztviselőit. Mint mondta: törvény által garantált és intézményes keretek között szabályozva kell megoldani ezeket a kérdéseket, a cél tehát hogy alanyi jogon járjanak közösségi jogaink.

Ehhez kapcsolódva ejtett szót a május 23-ról elmaradó Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésről is. Adalékolta: az EMNT már a tárgyalások megkezdésekor tolmácsolta az SZNT ezirányú kérését, amelyet az RMDSZ is elfogadott. Viszont a székelyföldi RMDSZ-es önkormányzati vezetők azért, hogy még a látszatát is elkerüljék annak, csupán kampányeseményként gondolnák megrendezni a székely önkormányzati tisztségviselők első találkozóját, kérték a Nagygyűlés elnapolását. Ezt az érvelést az EMNT vezetősége elfogadta, és reméli, mondta Tőkés László, hogy június második felében sor kerülhet erre a szükséges és fontos találkozóra.

Szilágyi Zsolt bemutatta Tőkés László másfél éves Ep-képviselői tevékenységét összefoglaló „Temesvártól Brüsszelig” című dEPutáció-kötetet, majd a gazdasági vonatkozásra külön hangsúlyt fektetve László Jánosnak adta a szót, aki elmondta: húsz éves tapasztalatát szeretné felajánlani a köz érdekében, ezért is vállalta az EMNT felkérését, hiszen, mint a székelyudvarhelyi vállalkozó rámutatott: az erdélyi magyarság megmaradása érdekében a gazdasági megerősödés legalább annyira fontos, mint az anyanyelv ápolása, illetve kultúránk védelme.

Újságírói kérdésre Szilágy Zsolt vázolta az erdélyi magyar összefogás szűk kronológiáját is: már 2006-ban a nemzeti lista felállítását javasolta az EMNT az RMDSz-nek, akkor nem sikerült a megegyezés. 2007-ben viszont mindkét oldal kipróbálta erőit, és mindkét oldal erősnek bizonyult, ezért sikerülhetett mind Tőkés Lászlónak, mind pedig az RMDSZ jelöltjeinek bejutniuk az Európai Parlamentbe. Most, amikor még a szélsőséges román nacionalisták is összefognak, mondta Szilágyi, itt az ideje annak, hogy ezeket az erőket összeadjuk, és minél teljesebb, erősebb magyar képviseletet juttassunk ki Európába, hogy a kárpát-medencei magyar ügyet, és ennek részeként sajátos erdélyi ügyeinket, kiemelten az autonómia ügyét minél sikeresebben lehessen képviselni.

Székelyudvarhely, 2009. május 20.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája



NYILATKOZAT

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megelégedéssel üdvözli, hogy az európai parlamenti választási kampány előrehaladtával területi és helyi szinten az erdélyi Magyar Összefogás ténylegesen megvalósulóban van, és kiterjedési köre egyre szélesedik. Az EMNT korteskörútjának eddigi állomásain – Bihar, Szatmár, Máramaros, Kolozs és Szilágy megyékben, valamint Székelyföldön – a választási fórumokon és különféle találkozókon az RMDSZ és az MPP képviselői szinte minden esetben együttesen vesznek részt, és a helyi önkormányzatokkal, egyházi közösségekkel és civil szervezetekkel együtt támogatásukról biztosítják a magyar EP-jelöltek listáját.

Túl minden nézeteltérésen, valós ellentéten vagy mondvacsinált kifogáson – az RMDSZ tagjait és szimpatizánsait, másfelől az MPP tagjait és támogatóit, valamint az autonómia, illetve a székelyföldi területi önrendelkezés híveit arra hívjuk fel, hogy emelkedjenek felül a megosztó személyi vagy pártérdekeken, a múltban elszenvedett különféle sérelmeken, és minél erősebb erdélyi magyar EP-képviseletünk megvalósítása érdekében támogassák a Magyar Összefogás jelöltjeit, és – a román pártok jelöltjeivel szemben – a 2009. június 7-iválasztáson szavazzanak rájuk.

Aggodalommal tapasztaljuk, hogy mind az RMDSZ, mind az MPP oldalán állók között olyan erőcsoportok működnek, melyek a magyar lista sikerében ellenérdekeltek. Magyar választójogú polgártársainkat ezúton is arra kérjük, hogy a magyar lista kudarcára játszó körök befolyásának ne engedjenek. Sajnálatosnak tartjuk, hogy az MPP hivatalos lapja – a Polgári Élet – vonatkozó írásai az ellenséges román nacionalista sajtó gyakorlatán is túltesznek az EMNT rágalmazásában, sőt, még személyre szóló, alaptalan és tisztességtelen támadásoktól és vádaskodásoktól sem riadnak vissza. A nevezett lap legutóbbi számának vezércikke egyenesen a román kormány decentralizációs terveit részesíti előnyben az EMNT hiteles autonómia-törekvéseivel szemben („a caracali autonómia-modellt” Székelyföld területi autonómiája helyett). A magyar összefogás aláaknázására irányuló ezen próbálkozásokat visszautasítva, a közös nemzeti érdekképviselet megvalósításához kérjük mindenki felelős támogatását.

Székelyudvarhely, 2009. május 20.

Tőkés László
EMNT-elnök



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
° °
° °
° °
° °
° °
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az itthon rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:20
Nincs egyetértés a román kormánykoalícióban arról, hogy legyen-e az idén előre hozott parlamenti választás Romániában – derült ki hétfőn a koalíciót... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem február 10.. február 11.
EUREUR4.35294.3529=
HUF100 HUF1.48871.4887=
USDUSD3.28313.2831=
XAUXAU181.2627181.2627=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Megint cigány gyilkolt: 20 év a debreceni rémnek - (JANO) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés