Regisztráljon most!
2012. február 11., szombat - Bertold, Marietta
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Itthon arrow Tudathasadásos siklatta ki a román vonatot
Tudathasadásos siklatta ki a román vonatot Nyomtatás E-mail
2009. szeptember 21. hétfő 23:15
Kisiklott egy személyvonat hétfőre virradóra a dél-romániai Dolj megyében, ennek következtében tizenöt embert kell sérülésekkel kórházban ápolni, a közlekedési miniszter bűncselekményre gyanakszik.

Vonatbaleset
Vonatbaleset

A Temesvár és Bukarest között közlekedő szerelvényt a Craiovához közel fekvő Carcea körzetében érte a szerencsétlenség. A mintegy háromszáz utas közül tizenötöt kellett sérülésekkel kórházba szállítani, többeket a helyszínen láttak el a mentők. A vasúti forgalom szünetel azon a szakaszon, ahol a baleset történt. Nemcsak mentők érkeztek a helyszínre, hanem mintegy száz csendőr is segédkezett, hogy az utasok buszokkal folytathassák útjukat.

Radu Berceanu közlekedési miniszter hétfőn délelőtt a helyszínen tájékozódott, majd nyilatkozatában jelezte: szerinte bűncselekmény történt, ismeretlenek szándékosan rongálták meg a síneket. Véleményét arra alapozta, hogy eltávolítottak számos csavart, amely a síneket a síntalpakhoz rögzítette. Feltételezik, hogy a rozsdás, beszorult csavarok nem önmaguktól lazultak meg, ugyanis kenőolajat használtak eltávolításukhoz, amelynek még a fémdobozát is megtalálták a közelben. Azt a lehetőséget is kizárták, hogy fémlopás szándékával cselekedtek az ismeretlenek, mivel a közelben már rég leszerelt sínek voltak, könnyen elszállítható állapotban.

A hatóságok a román állami vasúti társaság (CFR) egy volt alkalmazottja ellen folytatnak vizsgálatot. Az illető a vállalat craiovai hivatalában dolgozott, éppen Carceában lakik. Néhány hónappal ezelőtt elbocsátották állásából, mivel egészségi állapota nem tette lehetővé feladatai ellátását. A hírek szerint skizofréniában szenvedett. A férfi menesztése után állítólag meg is fenyegette a vasúti társaság helyi hivatalát, hangoztatva: "majd én helyre teszlek benneteket". A nyomozók szerint ez célzás volt a sínek megrongálásának tervére. A CFR volt alkalmazottját előzetes letartóztatásba helyezték. Berceanu miniszter a hírtelevíziók kamerái előtt megállapította: akár szörnyű katasztrófába is torkollhatott volna ez a cselekmény.

Forrás: Erdély Online



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
° °
° °
° °
° °
° °
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az itthon rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:20
Nincs egyetértés a román kormánykoalícióban arról, hogy legyen-e az idén előre hozott parlamenti választás Romániában – derült ki hétfőn a koalíciót... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem február 10.. február 11.
EUREUR4.35294.3529=
HUF100 HUF1.48871.4887=
USDUSD3.28313.2831=
XAUXAU181.2627181.2627=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Megint cigány gyilkolt: 20 év a debreceni rémnek - (JANO) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés