Regisztráljon most!
2012. május 23., szerda - Dezső
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Itthon arrow Tudnivalók a fűtési segélyről
Tudnivalók a fűtési segélyről Nyomtatás E-mail
2011. szeptember 27. kedd 22:54
A 70. sz. rendelet által tartalmazottakkal ellentétben a fűtési segélyek megítélésénél mégsem számít majd, hogy milyen régi gépkocsival rendelkezünk, hangzott el a mai sajtótájékoztatón.
 
A vonatkozó rendelet szerint, ha valaki tízévesnél régebbi gépkocsival rendelkezik, akkor igényelhet fűtési segélyt, függetlenül a köbcentik számától, mondta Koncsek Zita, a Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatalának (ASCO) vezetője a tegnapi sajtótájékoztatón. Viszont a vasárnap megjelent végrehajtási utasítások már nem tartalmazták ezt a kitételt, amely pedig sok idős, rossz anyagi körülmények között élő személy számára tette volna lehetővé a segély megítélését. Az ASCO munkatársai megérdeklődték, s kiderült: minden valószínűség szerint a végrehajtási utasítások az érvényesek, a rendeletet pedig módosítani fogják. Mindezek miatt le kellett állítsák az igénylési kérvények nyomtatását is, hangzott el.
 
Kizáró okok
 
Amúgy a fűtési segélyekkel kapcsolatban kevés a változás tavalyhoz képest. Például ugyanúgy, mint tavaly, kizáró ok, ha valakinek 1600 köbcentit meghaladó motorral rendelkező gépkocsi van a tulajdonában, vagy mondjuk haszongépjárművel, utánfutóval, motorcsónakkal, autóbusszal, netán mikrobusszal rendelkezik. A mezőgazdasági és fafeldolgozási eszközök szintén – csakúgy, mint tavaly – kizáró okokként szerepelnek, akárcsak az, ha valakinek háromezer lejt meghaladó összeg van a bankszámláján.
Viszont változott annak a jövedelemnek a legfelső határértéke, ameddig az illető még jogosult a segélyre, de csak központi fűtés esetén, gáz-, illetve fafűtésnél maradt a 615 lejes legfelső határérték. Azoknál a családoknál, amelyek központi fűtést használnak, a legfelső határérték 786 lej, s 615,1 és 786 lej közötti egy főre eső nettó jövedelem esetén 5%-os támogatás igényelhető. Egyedülálló személyek esetén a legfelső hatérték 1082 lej, s míg 615,1 és 786 lej közötti jövedelem esetén 15%-os a segély, 786,1 és 1082 lej között a támogatás mértéke 10%.
 
Kérvények
 
A kérvények osztását október 5-től kezdik el, s október 17-től várják a lakosokat, illetve a tulajdonostársulásokat a dossziékkal. Ezeket – akárcsak tavaly – a multifunkcionális központokban, illetve az ASCO székyhelyén lehet leadni, egyénileg, vagy a tulajdonostársulásokon keresztül. Koncsek Zita kihangsúlyozta a biharpüspöki központ szerepét, mivel – mint mondta – a Nagyvárad lakónegyedének számító Biharpüspökiben sok az idős, fűtési segélyre jogosult személy. A kérvény körülbelül tízoldalas, ezért főleg az idős személyek számára nehézséget okozhat a kitöltésük, hangzott el. Mint hozzátette: szükség lesz arra, hogy bizonyos esetekben a tulajdonostársulások képviselői segítsenek a kérvények kitöltésekor.
 
Ellenőrzések
 
Egy másik változás tavalyhoz képest, hogy ezúttal az igénylők 60%-át kell szociális ankétok során ellenőrizniük. „Titáni munka vár ránk, mely valószínűleg három-négy hónapot fog igénybe venni” – mondta Koncsek Zita. Tavaly egyébként száznál több esetben derült fény arra, hogy az igénylő hamis adatokat adott meg. Bár ez hamisításnak számít és az érintett büntetőjogilag is felelősségre vonható, az ASCO tavaly nem továbbította a rendőrségnek ezeket az eseteket, csupán visszafizettette az illetőkkel a segélyt, büntetéssel együtt. A segélyek konkrét összegeit csak azután tudják majd, miután a helyi tanács megszavazza a gigakalória árát. Újdonság, hogy ezúttal a helyi tanácsok fizetik ki a fűtési segélyeknek legkevesebb 10%-át, s a támogatás pontos mértékéről szintén a helyi tanács ülésén fognak szavazni. Tavaly amúgy több mint nyolcezren kaptak fűtési segélyt, de a határértékek növekedése miatt az idén mintegy 15 ezer kérvényezőre számítanak, hagzott el.

Forrás: erdon.ro



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
25°C 20°C
21°C 1°C
23°C 21°C
22°C 24°C
20°C 23°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

Az itthon rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:20
Nincs egyetértés a román kormánykoalícióban arról, hogy legyen-e az idén előre hozott parlamenti választás Romániában – derült ki hétfőn a koalíciót... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 22.. május 23.
EUREUR4.44524.4587urcare cu 0 lei
HUF100 HUF1.49741.4734coborare cu 0 lei
USDUSD3.48173.5272urcare cu 0 lei
XAUXAU176.3513176.2413coborare cu 0 lei
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés