Regisztráljon most!
2012. május 23., szerda - Dezső
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Kultúra arrow Elhunyt Peter Falk: Columbo alakja halhatatlanná tette
Elhunyt Peter Falk: Columbo alakja halhatatlanná tette Nyomtatás E-mail
2011. június 25. szombat 10:40
Nyolcvanhárom éves korában Los Angelesben elhunyt Peter Falk filmszínész, akinek legismertebb szerepe a legendás Columbo hadnagy megszemélyesítése volt. A halál okát nem közölték. A család által kiadott közleményben csak annyi áll, hogy békében hunyt el Beverly Hills-i otthonában csütörtökön.

Orosz anyjának és lengyel apjának felmenői között volt magyar és cseh is (állítólag dédapja Falk Miksa író, politikus volt). Egyik szemét hároméves korában veszítette el rákbetegség következtében, ennek helyén üvegszemet viselt. 15 évesen tengerésznek akart állni, de mivel látáshibája miatt hajószakácsnál feljebb nem vitte, inkább hazatért.

Az iskola mellett foglalkozott rockzenével, diploma után a CIA-hoz jelentkezett, de elutasították. Végül egy költségvetési hivatalban kötött ki, a robot unalmát színészkedéssel enyhítette. 1955-ben már a Broadway-n szerepelt, de első filmszínészi próbálkozásai kudarc végződtek. Kezdetben még szerződést sem kapott, a Columbia stúdióból például így rúgták ki: "ennyi pénzért kétszemű színészt is kapunk".

Végül mégis kamera elé engedték, s 1960-ban már Emmy- és Oscar-díjra is jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, ez korábban még senkinek sem sikerült. Másodszor (és utoljára) a következő évben ajánlották a filmvilág legrangosabb kitüntetésére, Frank Capra Egy maréknyi csoda című filmje szarkasztikus testőrének megszemélyesítéséért. Bár ezt nem kapta meg, 1962-ben az Emmy-díjat hazavihette; ebből a trófeából öt áll vitrinjében.

1968-ban osztották rá az egész pályafutását meghatározó Columbo tévésorozat címszerepét. A gyilkossági osztály szórakozott, kócos nyomozó hadnagyának legfőbb védjegye a gyűrött ballonkabát volt, szájában mindig szivar fityegett, járása lassú volt, kocsija viharvert és mindig elromlott. Távozáskor az ajtóban visszafordulva tett megjegyzést, amellyel zavarba hozta a mindenkori gyanúsítottat.

Peter Falk mint Columbo hadnagy
Peter Falk mint Columbo hadnagy
Columbo, akinek keresztnevét senki sem ismerte, az esetlenségével hódított, ám a megtévesztő külső következetességet, sziporkázó logikát és intelligenciát takart. A nyomozás során mindig szóba hozta feleségét, akit soha senki nem látott - illetve mégis, mert készült egy mérsékelten sikeres sorozat is, amelyben Mrs. Columbo nyomozott. Falk a szerepért négy alkalommal kapta meg az Emmy, egyszer pedig az Arany Glóbusz-díjat.

Peter Falk azonban remek színész is, aki a legnevesebb rendezőkkel forgatott. John Cassavetes-szel készítette a Férjek és az Egy hatás alatt álló nő című drámát, Wim Wenders-szel a Berlin felett az ég és a Távol és mégis közel című filmeket, Robert Altman A játékosában magát alakítva improvizált. Ezt követte a Neil Simon darabjából készült Napsugár fiúk című vígjáték Woody Allennel, a Vitathatatlan című akciófilm, hangját adta a Cápamese című animációs filmhez, utolsó munkája a Next - A holnap a múlté című thriller volt. 1972-ben Tony-díjat kapott Neil Simon A 88. utca foglya című színművében nyújtott alakításért.

Amikor 1996-ban a francia Művészeti Érdemrend lovagja lett, kissé ironikusan azt válaszolta a Columbo sorozat folytatására vonatkozó kérdésre, hogy a figurát öregen is el tudja képzelni. Legfeljebb rossz hallására hivatkozva megismételteti gyanúsítottaival a mondatokat, vagy segítséget kér tőlük, ha le akar menni a lépcsőn. Aztán mégis készült folytatás, a legutóbbi 2003-as epizódban a főszerep mellett a produceri munkát is magára vállalta.

Peter Falkról 2005-ben utcát neveztek el a New Yorkhoz közeli szülővárosában, s az utcanév tábláról az avatáskor nem a leplet, hanem Columbo jellegzetes esőkabátját rántották le.

Otthonának garázsát műteremmé alakíttatta át, ahol szabadidejében szénrajzokat készített.

A színész utolsó éveit beárnyékolta az Alzheimer-kór, gyámja 2008-tól második felesége, Shera Falk színésznő volt, akivel 34 évet élt le együtt. Peter Falknak az Alyce Mayo zongoraművésszel kötött, első házasságából két lánya született, Jackie és Catherine.

Forrás: Stop.hu


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
25°C 19°C
21°C 2°C
19°C 21°C
21°C 24°C
18°C 22°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

A kultúra rovat hírei
2011. december 01. csütörtök 23:41
Budapest, 2011. december 1., csütörtök (MTI) – Retró ebédet adott a Markos-Nádas duó 30. “házassági” évfordulója alkalmából csütörtökön... Bővebben
2011. november 01. kedd 00:18
82 éves minden idők legnagyobb filmes verekedője, Bud Spencer. Az ősz mester köszöni, jól van... Bővebben
2011. szeptember 21. szerda 19:27
Erdélyi és partiumi turnéra készül a Quimby zenekar, a népszerű magyar együttest Marosvásárhelyre, Kolozsvárra, Székelyudvarhelyre és Nagyváradra várják a... Bővebben
2012. január 23. hétfő 20:39
Télen kellemetlen heteket okozhat a megfázás, a köhögés, az influenzás tünetek. Vírusok, baktériumok sora áll lesben, hogy lecsapjon legyengült áldozataira. A betegségekért... Bővebben
2011. október 01. szombat 23:01
Hozzávalók: 4 db kacsacomb, 2 dl must, egy mokkáskanál szárított majoránna, 60 dkg burgonya, 10 gerezd fokhagyma, két fej vöröshagyma, négy szál újhagyma, két... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 22.. május 23.
EUREUR4.44524.4587urcare cu 0 lei
HUF100 HUF1.49741.4734coborare cu 0 lei
USDUSD3.48173.5272urcare cu 0 lei
XAUXAU176.3513176.2413coborare cu 0 lei
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés