| 2008. április 08. kedd 09:28 |
Jelenleg interneten követhető a régiót lakók számára közérdekűnek vagy szórakoztatónak vélt, pár perces videofelvételeket bejátszó adó, de ha minden az alapítók tervei szerint halad, hamarosan kábeltévés csatornán is vételezhető lesz a Nyárád Tv.
A nyaradtv.ro honlapon jelentkező televízióadó egyelőre megvágott, de kísérőszöveg nélküli híreket közöl. Többek között a nyárádgálfalvi kosaras bálról, a jobbágyfalvi húsvéti szokásokról, a nyárádszeredai Bocskai Napokról, a helyi D osztályos focicsapat egyik mérkőzéséről vagy a köszvényesi benzinkút létesítéséről készült anyagokat január óta mintegy huszonötezer érdeklődő töltötte le.
 Hamarosan kábeltévés csatornán is vételezhető lesz a Nyárád Tv
A regionális adó beindítása a nyárádszeredai ifj. Nagy Imre régóta dédelgetett terve. A filmes szakember két, szintén önkéntesen dolgozó kollégájával, Bartus Mihállyal és Kátay Csabával vágott bele a televíziózásba. Hármuk vállalkozása egyelőre gyerekcipőben jár: a tévé nem rendelkezik stúdióval, és a műsorszórási engedélyeket sem szerezték még be. Az ilyen típusú vállalkozáshoz szükséges indulótőkéről és költségvetésről Nagy annyit mondott, eddig hol egyik, hol a másik zsebéből vette elő a pénzt, ám reméli, hogy hamarosan eljön a pillanat, amikor a Nyárád Tv Közművelődési Egyesület sikerrel fog pályázni. „Jó lenne két-három, akár több embernek is kenyeret adni. Egyelőre viszont meg kell tanulnunk pályázatokat ellesni, megírni és megnyerni” – fejtette ki a Krónikának Nagy Imre, hozzátéve, a programokat szerkesztő „stábot” is meglepte, mennyien érdeklődtek a Nyárád Tv hírei iránt a régióban, de sok, az ország vagy a világ túlsó sarkában élő néző is jelentkezett. „Két hónapon belül a helyi kábeltévérendszeren is el szeretnénk kezdeni a műsorszórást” – jelentette ki Nagy Imre. Elképzelései szerint a nyárádszeredai központú adó Nyárádtőtől Nyárádremetéig valamennyi települést fedne. Kezdetben heti kétórás, csütörtökön sugárzott műsort gyártanának, majd pénteken és szombaton megismételnék a kísérleti adást. Vasárnap egyházi rovattal lepnék meg a tévénézőket.
Hirtelen népszerűsége ellenére nem mindenki örül a Nyárád Tv megjelentének. Nyárádszeredában egy neve elhallgatását kérő önkormányzati képviselő úgy vélte, a honlap üzemeltetői nemrég tendenciózus közvélemény-kutatást adtak közre, melyből kizárólag az derül ki, hogy a kisváros szavazópolgárai elégedetlenek a jelenlegi tanácsosok munkájával, és személyi változásokat igényelnek. Ennek ellenére a felmérés hitelesnek bizonyult: az RMDSZ március végi előválasztásai alkalmával a régi önkormányzati képviselők közül sokan kiestek, helyüket fiatalok vehetik át a listán.
Forrás: Krónika
|